Mit akarunk?

Mit akarnak ezek az amatőrök?
Miben reménykednek? Intézményvezetők és
portások. Meg háziasszonyok, meg
magyartanárnők. Docensek, meg
decensek. Ülnökök és aljegyzők. Diákok, annyi, hogy
rekeszteni lehetne velük. Mérnökök, és mért gyökök és,
Ctrl-Alt-Del nők. Kéményseprők, főmunkatársak és
alvállalkozók. Rendszergazdák, meg
kisrészvényesek - mit akarnak ezek?

A számtalan szólásban rekedt.
Egyik se függeszti magát megfeszülésig,
drogba hajlásig és önkezűségig,
magához és kíméletlen máshoz nyúlásig,
kérlelhetetlen szépségkoldusig,
a pályázatokkal nehezített parnasszuspályán
lógó versenyre.

Miben reménykednek? A leosztott lapok paklijából
ki jelentené ki, hogy tényleg ők a Joker?
Hobbiból nem lesz fajsúly.
Hétköznapból nem lesz Pünkösd.
Mit akarnak ezek az amatőrök?
Egyik se adja egészen oda magát,
hogy karcolja kendergúzsával a múzsa!
Ugyan melyik merné elvágni az ihlet
lihegő torkát a folyton első vérért?

Párszázas ajánlatok. Magánkiadások.
Feledésre vannak ítélve. Szalmaözvegylángok.
Mert munka mellett, család mellett,
kötelességek prózai láncában nem lehet
dallamot repülni. Így csak a szánalmas,
gyönge palimadarak láncai csicseregnek.

Munka mellett?
Sort sor alá tapogatva? A magad tompított
fényerővel világító lámpájánál? Így csak az
amatőrök csinálják.

Mint anno Arany János.