A szavaink hatálya

Mindenki sziget.
Senki nem sziget.
Két egymást megsemmisítő, igaz mondat.

Kotlok az otthonos nyelv melegében
a szokott jelentésen,
amiből megint valami szokatlan kel ki.
Úgyhogy készülhetnék a névadóra,
össze kéne hívni a szellemi rokonságot, és
faggatni kéne a letördelt héjakból
kibújó pihés csírát:

Hogy hívnak? Hogy hívjunk?
Hívtunk és jöttél -
de mégsem hívhatunk úgy, hogy
Hívtunk és jöttél...

Valaki ilyenkor mindig közbevág:
Én nem őt hívtam. Vagy hogy is -
én nem hívtam Őt.

Na, ő például
(mármint hogy a közbevágó)
ilyenkor biztosan sziget.

Mert áll a többi, az összes többi elhívatott
a kotlás eredménye fölött, teljes zavarban,
hiszen eddig egyik sem volt sziget -

és lebomlik a szavak hatálya.

A névre váró elhullajtja tollait.
Megint kiderül:
előbb vagy utóbb mindenki vacsoravendég,
de persze senki nem éhes.

Senki nem éhes sziget
(kivéve engem).
Mindenki vacsoravendég
(kivéve engem).