Völgyzugolyban

Kovács Tímea képe

mi a saját mesénkben pihentünk.
két hobbit Völgyzugolyban.
mert zugoly és völgy és vízesés.
törpök barlangjaiban a víz
millió éve álmodja a követ.
függőkertek egy sosem volt múlt stílusában -
olyan, mint a mesénk.

mi a saját meghitt mesénkben pihentünk.
egy környezetpusztításban.
ami az évek lassú telése közben
valóságos tájjá hanyagult.
egy királynak szentelt álomban
amit egy király nélküli királyság
főméltósága álmodott magának.

mi a saját elképzelt mesénkben pihentünk
ahogy mindenki a magáéban.
a miénk szelíd és vértelen mese
völgyzárógáttal és tóval és kisvasúttal.
került amibe került - olcsó volt
hiszen senki nem aggatta ránk a saját mesénk
elviselhetetlen súlyú végzetét.

mi a saját mesénkben pihentünk.
nem feledkezve meg a valóságról
hiszen ugyanúgy kötött a nehézkedése.
töltekeznünk és ürítkeznünk kellett.
ellentmondásos ösvény a saját mese
főleg mivel eredetileg más álmodta -
mi csak a magunkénak érezzük.

mi a sajátnak érzett mesénkben pihentünk.
a delírium festett üvegablaka alatt
a lobbyban. ahol egykor és most is hatalmak
és alkalmak társadalmi elitje élvezkedik.
de ez az ember kora.
az egykori könyvtár helyén
konferenciateremmel.

mi a sajátnak érzett mesénkben pihentünk.
ahol amúgy nagyon sok ember
pihent ugyanakkor a saját meséjében.
van aki vezérigazgatónak és
van aki hobbitnak képzeli magát -
lefordíthatatlan álmok környékeztek.
talán majd egyszer mesélek róluk.