reggeli töredék

Lassan ránk kerül megint a félregombolt orosz ing
és a hatóságokkal való együttműködés megtagadása
is megnő, felhőzet a város felett, ködbe vonja a hidakat.
Még gyakorlatoznak a szabályszegések a szabályok
betartásának érdekében, de a félelem íze
az már pontosan olyan, mint gyermekkoromban.
Hogy ma nem felelek. Meg. Pedig tanultam
nyitottságot, meg az asztalon ez egy európai órarend -
szóval elvileg még nem különbözhetne tőlünk
a gyakorlatilag. De úgy érzi: különb. Mert tisztábban
és őszintébben magyar, mint amennyire ember.
Nem érzi benne az iróniát, hogy a félregombolt ingben
egy provincia érrendszerében sejt - és arra büszke,
amibe nagyapái belehaltak. Valahol valakik ezt
a nem tudom mit is elrejtik majd a láthatóság
peremének bugyraiban - nem tudom, mit
reméljek; hiszen felmerül. Hogy ahogyan a cár
fiúcska birodalmában, ezekért a szavakért akár
elsodorhat egy sajnálatos, nem véletlen baleset.
Persze. Tudom. Nem vagyok én annyira fontos.
Fontos a csend. Ami zaj. Egy alapzaj, amiben a
madarak tökmindegy, milyen renitens dalt énekelnek.