 |
| Orbán Ottó: Helyzetünk az Óceánon (Magvető, 1983) |
Szegényen az ember
Szegényen az ember alapjában egyre viszonylagosabb, mert bizony hogy aggat, sőt egyre több ágra aggat díszeket az előre gyártott elemekből, legyen az műanyagpalack, vagy helyén való szavak a monitoron, és ugyan nem tart, de meghallgat minden ünnepi szónoklatot, egy Zeti Gyüttment Rendszer katonája, lelki szegény, beszédfogyasztó. Szegényen az ember kizárólag gazdagon akar lenni, egy étkezésig, a következő vacsoráig legalább, bármelyik lehet az utolsó, égi király fia úgyse jön el, úgyse mond se igét, se nevet. Szegénynek lenni így egy KFC-s rendelés ételfutárral és plazmatévé a vetetlen ággyal szemben, teli hamutartók, villanyóráról lebűvölt plomba és egyéb temetetlen testek között a most jó. Ez az oroszlán felzabált és most emészt. A végén úgyis kiszarnak. Az elfogyó fogyasztó mámorában nincs morál, hova tartás, se lefelé, se felfelé, ebben a valóságsóban nem laknak történelmi távlatok, a pillanat csak önmagával összevethető. Persze vetetlen marad, az ölelések tündéri látszatát kéken derengő koituszokra cserélte egy sokkalta nyersebb testbeszéd. Szegényen az ember egy olyan világban, ami nem érzi magát szegénynek, már nem hordoz semmilyen utalást a márkaneveken kívül. A neveken belül is csak a neveket. Mert szegénynek lenni nem ostromlott erőd, csak kiürül, mint a ketchupos üveg. Hova vonulnál, amikor már tegnapelőtt levetett magáról a megbokrosodott föld, és úgyis minden egyre rosszabb lesz, amíg tapogatózva el nem sántikál veled a pillanat a Szent Mihály lovát ropogtató szociális kemencéig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése