Ha nem unnád - slam

Elmondanám, ha nem unnád,
de unod.
Még el se kezdtem és már unod!
Meg amúgy is, ez egy versenyhelyzet,
amíg dumálok, a saját szöveged
lüktet a fejedben,
úgyhogy kimész és rágyújtasz inkább -
pedig mi tulajdonképpen egymásnak beszélünk (bocs, közönség...),
de egymást se hallgatjuk meg.
Ez itt egy magányra alapozott
koporsószínpad szubkultúra haverikörhabbal.


Elmondanám, ha nem unnád,
de úgyis unod!
Mert magunkat ismételjük, ahogy a
köztévé kínjában a hatvanas éveket,
időben folyton hátrálva,
Szomszédoktól Tenkes kapitányáig,
labancrendszertől kurucinfóig -
nézhetetlen. Folyamatosan sugárzott
hétfői adásszünet.


Unod.
Tudod, hogy a hatalom szereti ha a szöveg
környezet,
ha a környezet térkő,
lehet menetelni rajta.
Amíg menetel van, addig késik az eljövetel.
A szóba hozott szó kiesik a szótárból,
sikerült nekik a szavak jelentését kiejteni.


Ezért lényeges, hogy te mit ejtesz -
mondanám, de unod.
Mert könnyűnek találtatott a mondás, hogy
egy bizonyos szint fölött nem süllyedünk bizonyos szint alá.
Az idézetből már csak a süllyedés a bizonyos.
Így aztán honfitársaink jókora része már csak az indulat nyelvén beszél.


Elmondanám, de unnád, hiszen elmondtam már: beszélgess!
Meg hallgasd meg a másikat, ha povedál (orosz szó, csak úgy mondom...).
Nincs más fegyverünk, mint beszélgetni.
Először el kéne beszélgetnünk a szomszédainkkal.
Hogy hogyan viselnének egy laza coming outot:
szia, én például teljesen megbízhatatlan és szétcsúszott drogos
voltam egy időben, te buzi-e vagy?
Na, nem pont így...
De ezt a mélységesen zárkózni kényszerítő
félelemkultúrát egyedül a bizalommal szaggathatod fel.

Kénytelenek leszünk a mellettünk álló, ülő,
homokozóban összehomokozott gyerekét
betáplált népnemzeti aggodalommal figyelő,
kutyáját épp nagy gonddal a járdára szarató,
fékcsikorgásban, autóablakon kihajolva
épp indulatát artikuláló
embertársunk szemébe nézni és beszélgetni vele.


Szar ügy...

Igazi kaland...

Öngyilkos bevetés...
Kamikaze akció...
Tudom mire kérlek...


Szóval elmondanám, ha nem unnád - bár néha már én is unom...
Nincs más választásunk, mint beszélni és
meghallgatni a másikat.