2013. november 30., szombat
Advent elé
A fények szürkülését értem.
Csak az idő az. Nem a végzet.
Csak a felhők miatt
nem látszik fehérnek.
Ezzel nyugtatlak. Hogy értem.
Hogy nem fogyunk el. Hanem érünk.
Pelyhes jövendőt ragyog
hamarosan a fehérünk.
Megírható, árkus jövendő
vár. Az is áldás, ha hideg lesz.
Valami holnap. Ami
hozzáférhet a szívekhez.
Készülődjünk. Minthogyha tényleg
megszülethetne a kegyelme.
Hóba firkált lábnyomainkból
léptessen neki ösvényt az elme.
Készülődjünk. Minthogyha tényleg
megszólaltatnánk. A beszédet.
Imánk. Akár a gyertya
lángja. Felfénylik és eléget.
Az ünnepig csak az idő az
mi eltelik. Minthogyha tényleg.
Bár kérhetném tőle, hogy
odáig vigyelek téged.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
ide mentem a formát, amit egész nap láthattatok. mert hozzányúltam így este - ezt kell tegyem a legtöbb versemmel, ezt kéne... nem állni meg, csak ott, ahol már a szavak kiabálnak velem. De emlékeztetőül legyen itt átíratlanul is:
VálaszTörlésA fények szürkülését értem.
Csak az idő az, nem a végzet.
Csak a felhők miatt
nem látszik fehérnek.
Ezzel nyugtatlak, hogy értem.
hogy nem fogyunk el. Hanem érünk.
Pelyhes jövendőt ragyog
hamarosan a fehérünk.
Megírható, árkus jövendő
vár. Az is áldás, ha hideg lesz.
Valami holnap, ami
hozzáférhet a szívekhez.
Készülődjünk. Minthogyha tényleg
megszülethetne a kegyelme.
Hóba firkált lábnyomainkból
léptessen neki ösvényt az elme.
Készülődjünk. Minthogyha tényleg
eljuthatnánk. A beszédig,
amely mintha gyertya
lángjától - fénylik.
Az ünnepig. Csak az idő az
mi eltelik. Minthogyha tényleg.
Bár kérhetném tőle, hogy
vigyelek téged.