Oberon könnye

nyisd ki a kapudat Wendel hadd távozzak a síkra
hol sugaras nyaraink fecskemadár röptét
nem szennyezi éhünk

a kényelemre.

mert ez az egész valójában a kényelemről szól.
Jóbarát Robinról álmodtam, aki műanyagzacskó képében
karmos ujjával a lakótelepi tornyunk
konténeréből - vagy a szél volt? az még a szél?
csőr, karom a röptömben akadt belém?
Hol kaptál el, Puck, hogyan juttattál folyó sodrával tenger
óceán áramlatain át
a Saragasso szemétszigetének közepéig
ahol végre megleltem tejesdoboz Titániám -
köszönöm, hű szolgám, Jóbarát Robin -

igen, a kényelemre.
amikor kisgyerek voltam (két emberöltést
bontok csak fel a kedvetekért - hol van ehhez
Oberon gyermekkora, hol)
még élt az üveg-visszaváltás-kultusz.
a tejesüveg-kultusz.
rekeszekben állt a konzervgyár udvarán
(ahova mezőgazdasági munkára rántott be a KISZ,
szegény Oberon, zöldült máj, erjedt csalamádé fonnyasztotta az
érzékenységed)
szóval rekeszszámra állt az üres, visszaváltott
befőttesüveg.

az egész műanyagipar a fotelban utazás igényét szolgálja ki.*
így se kelljen imádkozni.

kényelmesek lettünk és annyian -
és annyian lettünk, hogy szerintem a fele
őspáfrány, gyík, másik idő Borsóvirága -

nyisd ki a kapudat, Wendel, ezek itt, mi itt
lustaságból polimerizáltuk magunkra az őskövület-múltat.
élünk csaknem örökké zacskóban, óceáni
szemétszigeten - körülöttünk az óceán
föld könnye
Oberon könnye.










*igen, kincsem, érzem, hogy büdi, boltba menet leviszem a szelektívet (is).