A patak nyelvén

A szökőkút a természetes vizek nyelvén beszél.
Megidéz egy élmény-teli utazást a világ
valamelyik patakpartjára.
Mindegyik szökőkút a saját hangján,
akár mindegyik patak, vagy akár egyetlenegy
partján a lépések mentét csobogtató kövek
közén az egyívású víz.
Körülvettük magunkat ilyen megidézésekkel
erdők ligetes tisztásait megidéző parkok
közein - mert itt idézet minden; a víz
körforgásában már az összes szavunk kimondta.



A szökőkút a természetes vizek nyelvén beszél,
az erdők ligetes tisztásait megidéző parkok
az erdők bolygótüdő kilégzés-hangján.
Körülvettük magunkat ilyen megidézésekkel,
ahogy belakják parkjaink a rovarok, a madarak, és
minden szándékunk ellenére ökoszisztémává alakul
a díszelgésnek ültetett arborétum.
Mókus fosztja a jövőt mókás énekektől -
menyét fosztja a mókuskaromnyomot.
A megidézés akaratunk ellenére sikeres.



A szökőkút a természetes vizek nyelvén beszél
és ahová nem jut világ felborzolódó szőrének idézetéből,
oda elviszi a hírt a csilingelő eső.
Kőből és téglából rakott, közein letérkövezett közösünk
ázik az ige zivataros igazában -
a megtisztulás minden reménye nélkül.
Hiszen a víz már kimondott bennünket. Akik vagyunk:
egy-egy önmagára rendkívül büszke idézet,
amit rossz színészek nyelvet harapó,
színpadias gesztusoktól sebes szájába adott a
meglehetősen hanyag rendezés.