Adásban

Gondolom feltűnt, hogy semmi esélyem
nincs a komolyan vételre -
egyáltalán a vételre.

Mégis adásban maradok, mint a paradox
világvége után az egyetlen aggregátor
és rádióadó birtokában az a samoai halász
aki majd az emberiség utolsó pillanatait
dokumentálja az Elveszett Mondatok
Könyvtára számára, amit minden
leírója más névvel illet, és ami
az álmaimban úgy jelent meg, mint egy
valószínűtlenül nagyra növelt Szent
Péter Székesegyház. légyméretben
röpködtem benne és tele volt
elhangzott és meg sem hallott mondatokkal.

Az emberiség utolsó pillanatai egyetlen
ember utolsó pillanatai. Aki nem tudja,
hogy kinek, de elmeséli milyen
eszetlenül gyönyörű a lemenő nap
fényében nyugat felől felé dübörgő
légkört felperzselő tűzvihar - vagy csak
a szomjúság lehetetlen hallucinációit
szórja az éterbe, tengervíz-marta torokkal
delirálva a Szent Folyadékról, amely immár
teljesen elfogyott a ciszternákból.

Mint a Bibliában. Van a Márk-változat, szikár és
kíméletlen; letarol, mint egy meteorbecsapódás.
Meg van a Jánosé, szinte csacsog; sokkal tovább
tart benne minden, de ugyanaz a
visszavonhatatlan feltámadás a vége.

Gondolom, feltűnt, hogy semmi esélyem
sincs a komolyan vételre - amíg elterpeszkedem
ebben a rendszerek személytelen, lelketlen
számítása adta életmódban, a palackos vizemmel,
a margarinnal, a nejlonszatyorral és a rendszer
minden gesztusommal fenn tartásával,
a sebeidben további falat húsért turkálva -
te mondtad, hogy ez a te tested, együk -, hiszen
az életfeltételeim feltétek ezen a szarból épült
várban mikrózott, Gólemkéz kente, ketchupos,
ez a te véred melegszendvicsen.

Gondolom feltűnt, hogy semmi esélyem, amíg
az odaadásom csak egy Gólemlélegzetvétel
tüdőszagú mellkasi zöreje a
kakofóniában.

Mégis megkérdezem:
van valaki az adás
másik oldalán?

Hall valaki engem? Vétel! Vétel!