a szégyenlősségről I.

nem a műtét szenzációja. hanem az
egészen szokatlan helyzetekben,
felkelés lehetősége nélkül, elfogadhatatlan
állagúságod ellenére kialakuló kis rutinok.
a szent hétköznap. ahogy hajnalban megjelennek
a fürdető nővérek és kitolnak egy cigire
ágyastul, benneteket. az egész fekvésre ítélt
kontingenst. nyurga guruló állványon a bal kezetekkel
vezetitek az ágy mellett az infúziót.
mintha egy folyamatos közösségi zaklatás paródiája -
hetek óta belétek van kötve.

töltekezés és ürítkezés rutinja. a vége felé
már látogatóidőben is nyugodt lélekkel
a takarók alá emeltétek a kacsát. a természetes
mozdulatok tették észrevehetetlenné, a
magától értetődés. nem tűnt fel a szomszéd ágy
körül állóknak semmi. ürülni természetes
magyaráztad kerekedő szemmel
jelenséget bámuló édesanyádnak.
azt csak most tennéd hozzá: mi a probléma?
hiszen négy fal között csináltad.

ahogy apró kis rítusokban fogyott
a kórtermi közszemérem. a sértése
fel se merült már, az ügyet se vetés vált általánossá
recsegő pukira, böfögésre - egymás
belső bűze a hétköznap észre sem vett része lett.
tényleg közelebb kerültél a tested
valódi kiterjedéséhez - nem is értetted,
az elbocsátó szép üzenet birtokában
otthon lábadozva, miért sápadoznak annyiszor
egykori kifinomult szemérmed siratva
mint kedves halottjukat, a szeretteid.