 |
| Sasa Gyökér: Half-hearted January 2016 |
földemen állok
és táplálkozom neki.
visszaharagszik.
A legkönnyebben látható pólusok, a fény és sötétség konnektora az ember - annyi minden közt, amiben egyensúlyra törekszik. Rajtunk áramló tartalmakban átfolyatott fényben fürdik az árnyék, csurranó árnyékban lubickol a fény. Ami megérint, beszélgetés, nevetés, mámor, betű és kép, mind táplálék - beleáramlik a mélybe. Földemen állok, ismerős földön, olyan ismerős, mint a nyelv, amin hívom. És táplálkozom neki. Hiszen neki is megvannak ezek az éhei, ki is fejezi őket, vannak ilyen kifejezései a fénybe: lepkék és virágok. Tavaszi lepkék, tavaszi virágok.
De most tél van. A föld is fázik, sűrű és fagyott, rugalmatlan és törik. Beledermed a víz, az élet fizikai nyelve. A szó, amely éltet. Belefojtja a tél. Nem tud mást. Most csak haragudni tud. Amíg a földből éltünk, így tápláltuk pihenéssel, engesztelő ünnepek nevetésével, csitítottuk ezt a haragot. Sok örömmel, lustán, megtermelt javainkon üregi melegben így ünnepel a tolvaj hörcsög is. Hiszen minden a földből és a földnek táplálkozik. Így örülünk neki, élők, hogy megmaradjon benne is a dolgok egyensúlya. Mert neki most van a harag ideje. Lásd, földemen állok, s érzem a haragját. Hiszen fázom. Betakarózhatna már...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése