suhanás közben két fix pont közt
nézem a száz halom alján hétszáz kéményt
nézem a füstöt a lángot a gőzt
nézem a szél-formázta vesző formát
fekete test-vérkönny égéséből a füstzajt:
emberalak. öklét felemelve fenyeget.
ráfúj a másféle harag. ívbe csavart sárkánnyá alakul.
aztán égtöve-rúgó táltost lát bele innen a távlat -
tündérföld-kapura építettük az olajfinomítót.
képzeld. képesek voltunk tündérföld-kapura
építeni a finomítót.
van egy barátom, aki elmenekült Írországból.
azt mondja: nincs szaga.
nincs szaga a szürkébe vesző réteknek.
nincs szaga a hang-tompítottan tovacsobogó folyónak.
még a tengernek sincs szaga. amire az ablaka nézett.
azon kapta magát: ki se lép a tenger lélegzetébe.
mert nem lélegzik. mert se íze, se bűze.
csak partot érne a soha nem szűnő szélben.
de visszaverődik. folyton visszaverődik.
azt mondja: abyss. Írország feneketlen
mélyre került. otthagyták a tündérei és a manói.
magukra zárták a kapukat.
az emberek kedvesek, de csak az időjárásról
beszélgethetsz velük, meg az ivásról.
nem jó, ha bárkivel csak arról tudsz beszélgetni:
ki mit iszik -
a mámor a mámor
hiányának a takarója.
engem esténként egy négyszemű nyolcszemű
gyönyörű tűzüstökű hosszú fehér füsthajú óriás őriz.
ott magasodik a horizonton, csöveivel átfonja a
házak (útszél sorkatonák és a sextapod toronylény
ahol lakom) közeit és testét alaptól a lapos tetőig.
létem egyik helyi istene ő. imádkozom hozzá. mert
a mágikus gondolkodás olyan erőforrásokkal ruház fel
amelyre nagy szükségem van a személyiségfejlődésemhez.
sokat adok érte hogy hőkarjában ringassa az álmom:
beengedem fonódó csöveit a torony
tetejére száműzött barlangomba -
tündérföld-kapura építettük az olajfinomítót.
de szagolj a szélbe. füstszagot hoz.
még nincs veszve minden.
 |
| kép: MTI |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése