mind ami ülhet sorban
gyökerével mind aki tart
díszőrség katonás fasorát
úgy tartja a part
kettős tartásban a víz a föld
tükörkép szélcsend idején
fagyott vidékem így
tölti a fény
miáltalunk sorba ültetett
kopár teremtés bothadsereg
mindörökre átkelésre készül
míg végül fűrész által
kiegészül
végül végső rohama előtt
annyi időt nyel el magába
hogy fenyegető sorain át
iramlik a fény az
éjszakába
a vénüléssel tűnik egyre tágabb
lélegzetűnek a lombja
ahogy az erdész akarat szelektál
s a felszabadult helyeket befonja
nem vétlen és nem védtelen
s nem fodrozza levelét a részvét
ahogy a növekvő helyből kiszakítja
a növekedéshez a maga részét
avagy nem látszik
szél alatt hogy szivárog gyökereken át
az ős panasz-szó
az egyik törzs vajon
érzi e a másikát
és tavaszló
időre várva megsiratja e
testvérét ha sír a fűrész
s neki már a sírásra sincs elég
lélegzete
hiszen változnak a határok
a part is vándorol
hol állt a sor
ott víz csobog
lélegzet
víz alatt
más ritmust él a dúlt idő
elmossa egymásra képzelt
háborús határaidat
minden mögött ami él
ez a távlat és
az eredet
a messzeség párálló titkokat
görget át az időn
neked
mert minden gyökérződésen túl
a képbe belóg ha elmész
a jövendő
a szélre bízott termés
talán nem sorba áll be csak
nő ott ahova esett
legyen ideje álma társa
miénknél színesebb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése