Halottaink

                        Apukám, Radnóti és Jack Kerouac emlékére

A Halottaink nem háborognak

ha levizeljük őket.

Hugyozz bárhová – ott fekszenek a Halottaink.

Mindenhol a Halottaink fekszenek, te

sírokon táncolsz –

Halottainkat nem zavarja

ha rájuk vizelünk – engem zavar.

Csak másképp fodrozódik tőle az álmuk

másképp folyósodik el

az elfogyasztott drogok, bor, sörgőz

cigaretta, cannabis íze, speed, szívható és szúrható izek -

de akár egy jó füstölt csülök felszívódó nedvei

is elegyednek az aszkorbinsavval.

Halottainkat nem zavarja az

aszkorbinsav, sem a csobogó szenvedély –

csak máshogy alszanak aztán

ahogy felnedvesedik az álmuk.

Itt minden temető és mindenki a

Halottaink. A tér tíz irányán keresztül kasul. Kosok

sasok, karvalyok, lepények és sünök és labdacsok,

a mi Halottaink. Hatalmas gyönyörű elefántbikák

a mi Halottaink. Sertésvészes idilli kullancsok,

keselyűk megnevezhetetlen, iszonyú tetvei

a mi Halottaink. Gyilkosan támadó afrikai kutyahadak –

a dübörgő húskerék vissza az időben,

földtörténeti korokon át mind a mi Halottaink.

A mi Halottaink töltjük a gépeinkbe, cafatokra robbanni,

hogy haladjunk, tirannoszaurusz és őspáfrányok egykori

léte préselődő nedveit pöfögjük végül a levegőbe, sőt,

belegyűrjük őket a műanyag ételes dobozba, sőt,

belőlük nyerjük ki a tartósítószerek E 111-eit és

zabáljuk őket, felzabáljuk és levegőbe pöfögjük és

kiássuk dínó Halottaink! A kátrány a bitumen

az útban, amin forog a kereked, a kereked... ez mind a

mi Halottaink.

Mert a föld: a Halottaink. Itt minden talpalattnyi

lépés temető. A Halottaink, vérünk, nemzetségünk

gyökeredzik a gyökerekkel. A televény: a Halottaink

nyughelye. A termőföld, a parlag, a terméketlen préselt

sziklacsúcs, ahol paleolit kagylók teteme látszik, réteg

ősmúlt a csúcsra tolt időben – a Halottaink a miocén csigák

vázban préselt lenyomattestük is a Halottaink. Az

óceánfenékre leágyazódó végső maradék is a mi Halottaink –

Sőt. Nincs a levegőnek olyan mikronnyi porcikája,

amit ne lélegeztek volna előttünk a Halottaink –

még a levegőben is a Halottaink úszkálnak, nem vagyunk

képesek szabadulni tőlük,

járunk rajtuk, esszük őket, belélegezzük,

élő örökös kannibálok mi mind aki élő -

Nem tudsz úgy vizelni, hogy ne a Halottainkra pisálj!

Hacsak nem pisálsz a napba. Mégis. Tiszteld meg azzal az ősöm

Halottaink, hogy nem pisálod le a sírkövét.

Emlékszem rá, és utálnám, ha húgyszaga lenne az emlékeimnek.

Ne döntsd le a kövét, ne gyalázd meg kézzel, pajszerrel, drága
német autóval, szobrot törő szándékos vagy
véletlen ösztönnel – ők a Halottaink, még ha

úgy érzed, nem a te Halottaid, akkor is azok. Akár a gyilkosé,

aki legyilkolta őket. Viseld el a látványukat és hagyd,

hogy megtiszteljem az emlékük fénnyel, amit nem

temetünk a földbe, és szintén halott

koszorúba csonkolt virágokkal, amit majd igen.