Műhelytitkok

igen, elővehetném újra őket, de
úgy érzem, még nincs elég anyagom.
marad a nap-mint napi bányászat, mert
nincs elég. vagy mondom úgy: túl sok
ebben az anyagban a zárvány, ami
könnyebb utak keresésére késztet.
nem áramlik elég könnyen körülöttem
a szavak anyaga, nem ránt örvénybe, hogy
éljem és ne keressem. hogy a gördülő
ne ráncok képében vájjon utat magának
az arcom feleződő idején.

igen, elővehetném újra őket, hogy
lepattintsam a feleslegesség szilánkjait
ha túl merev lett - ha kiégett időközben
a szómatéria. hogy újraöntsem a hűlés
közben megolvadt felület kimondott
rücskeit. hogy a sületlent korongra
helyezve újragyúrjam. úgymond az agyagot
a formázófa nélkül dolgozó fazekasidőben.
lehetne formálni azt, mi kijött, de
úgy érzem, még nincs belőle - nincs
belőlem - elég.

igen, elővehetném újra, hogy
történjen ez is, meg az is - de annyi
amaz is történik közben, futó folyamat,
többgalléros ötlet, mások műhelyében
való lehetséges bóklászások a nyilvános
kötetkiállításokon - még nem fér bele
a műgond. marad a nap mint napi öntés
míg azt nem érzem: a kút kimerült,
mocsaras fenekét világítja meg a
merőlegesen beeső, egyenlítői déli nap:
hogy minden fényre kerüljön, lobbanjon
ha rejti a lángot.

marad a nap-mint napi bányászat, mert
úgy érzem még ki sem ástam
azt a merőlegesen földbe eső egyenlítői
kutat. lehet, későn és rutinból, de marad
a reggeli rítus: amíg az ébredés fejest
nem ugrik az áramló szóanyagba, csak úgy
kimondva, ami ebből az ajkához ér -
hogy ne a megúszás technikája legyen
látható, hanem az irány, amerre úszom,
még ha partot érve aztán ugyanúgy
leperegnek ajkamról mind a gyöngyei,
mintha nem is halásztam volna lényünk
sós ízű zavarosában.

marad a nap-mint napi bányászat, amíg
ki nem nyílik előttem is a szirének
mindenkit hívogató,
teljes, gyönyörű óceánja.