Bűnevő a tömegszálláson

egy éjjel ötször
ébredsz úgy mintha emlékeznél
bűnre bűnsegédletre
erőszakra családon kívül belül
a szobában nehezen alvók közül
kinek a bűneit majszolod
vajon kinek.

megint mindannyian túlettétek magatokat.

öt hurcolt rémálommal beljebb
az életek kútjából szivárgó
melyikőtök emlékezetében
pedig ott se voltál
nem ott voltál nem akkor
nem úgy.



labdázik veled a nyitva hagyott
ajtókon át a másik árnyékszülött
a labda hol ovális hol kerek és
ha kinevetitek egymás
ügyetlenségét a nem szokott alakkal
mintha a nevetés árnyékát hallanátok
egy hang árnyékát amit
máskor dallama vet

nyitva hagyott ajtókon át
besündörög a mézillat
a pillanat mézének illata amiben
ragadt a másik
egymáshoz húzott idegenségben
ő vajon milyen kavicsokra vésett
emlékeidre csodálkozik?

úgy sejted: bűnevők vagytok
és ez a támasz nélkül hagyottak ajtaja
amin keresztül egymást érzitek
nem ott voltál nem akkor nem úgy
mégis segítesz neki gödröt ásni
annak a megesett bűnnek
aki még mindig mintha élne

rög hull csodálkozó nyitott szemére.



egy éjjel ötször ébredsz úgy
mintha emlékeznél
kihűlt csillagok alatt esett
nyomtalanításra -

melyik helyett keresed meg
a valóságban a jeltelen sírokat
hol hagyod hogy
belemarjon a csalán
meztelen tenyeredbe -

hol szivárog beléd másik
elásott jövő -

ki vagy te hogy elveszed
a világ bűneit
nem irgalmaz nekünk -



egy éjjel ötször ébredsz arra:
öltetek.

hajnal van
nyitott szemmel fekszel
nem alszol vissza nem
nincs erőd az újabb éjszakára.







- a friss élmény egy régi érzésre rétegződik, amit legutóbb Pókhálószálak néven gondoltam át
- Shakespeare-nek szenteltem e jelben egy szonettet
- e jelben Szabó Magdának ajánlva fogalmazódott meg a Kétely
- s íme a legkorábbi szóra találás az ikerlények jegyében

- a legszemélyesebben viszont a Fekete tollak mesél erről az érzésről - ami egyébként a személyes érintettség érzete nélkül is végigborzongott rajtam a Hunyadi utcában, a vár alatt (e versnek van egy szűkszavúbb változata is...)