...Magyarország innen most valahogy egy múltba révedő, múltban megrekedt szekérnek tűnik - annak összes édes nosztalgiájával de horrorjával együtt - amiről Benjamin illetve Klee történelem angyala jut eszembe Angelus novus - - csak a magyar verzióban nem egy angyal, hanem valami ijesztőbb vagy tragikomikusabb lény az ami visszafelé néz a viharban....lehet, hogy nem is igazán lát, mert belement már a sok megbűnhődtemárenép a szemébe. (Susán Eszter)
Annak a hegyoldalnak a mélységek fölé
kitett szakaszán. Ott, ahol a derült délelőttöt
kiradírozta a hegyen átbukó felhő -
egy pillanat alatt ömlött körétek, mint mikor
egy tüntetésen öltözettel és tudatlansággal
egyként holokauszttagadó zárványba fagyva
találtad magad. Mint amikor egy
másik demonstráción vörös csillagok
kifakult borostyánjába ragadt nagymamák
győzködtek a szórólap hiteléről. Csillagszóró-
lapok és szvasztikák. Önkényuralmi jelképek
mentek a szemedbe.
Ellenszélben néznél vissza, igen, ez a gerincen
át ömlő fekete gyűlölet rátok borult -
ti is a másik oldalról jöttetek, a menedék-
ház is arra van. Néznél vissza, de
egyszer csak a felhőben térdepeltek,
üvöltő szélben vízszintesen repülő, fagyott
hópelyhek demagógiája vakít el. Süketít el.
Térdelhetnél lehajtott fejjel, nem mint aki
megadta magát, hanem mint akit
megadásra kényszerítettek.
A kulturált reakció, hogy hátat fordítasz,
letérdepelsz és lehajtott fejjel nem nézel
bele a kavargó iszonyatba, igen ez az
európai gesztus óhatatlanul feltárja a tarkód
a dermedt találatoknak. Vedd elő barbár örököd, hogy
nyílhass a viharba, hujj! Hogy inkább a hanyatt
lökő széllel szembe térdepeljél? Ha harc, hát
legyen. Sziklatűre tett, jégömlést álló
elvakított, kitett tekintet. Annak a hegyoldalnak
a mélységek fölé eső szakaszán,
ahol a kilehelt poklába fagyott lelkek utolértek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése