 |
| Haller Szabi: Ladakh |
Kitéve napra
a kétely vagy foszlik, vagy
tárgyak és lények árnyékává szilárdul -
az árnyék moccanását figyeled.
Még a kő árnyéka is mozog, ahogy
a kőgolyó s a tűzgolyó
perdülést táncol -
a te pörgő valód az egyikük
lassú, szerelmes táncán tánclépés.
Mi köze van a testnek, az
anyagnak a lélek megkötött
szövetségeihez?
Vajon a varjak
azt a meghökkentő
születést 'érezték'?
Egy másik rejtelmes és
hiteles nézetből, a kövek
űrig tornyosuló árnyékában,
ugyanaz a fény csillan, csak
más a neve.
Egy másképp elképzelt úton árnyék.
Nem tudom, hogy hívták
harmincötezer éve az őseim
a lélek megcsomózott szövetségét.
Csak azt: én hogyan hívom,
hogy végre megszülessen.
Vajon a varjak
azt a meghökkentő
születést érezték?
*
Hegyek karéján
emelkedik túl - fény-él
a testek tornyán:
egy másik szép nézet,
kétely-vetülése -
bizonyossága.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése