 |
| Stekovics Gáspár: Vársziluett reggel |
A legfelső élmény
Valahányszor mentesülni tudsz körülményeidtől: határtalan ragyogásként kibontakozik benned a végleges állapot, melyben azonos az élet és a halál.
A végső ajándék: mozdulatlan tánc, ízen-túli édesség, mely semmivel sem mérhető.
(Weöres Sándor: A teljesség felé)
magunk árnyéka
körülményese
vetül világ ködére -
mígnem halálkészen állsz
míg egyszer úgy
nem nyel el a köd
ahogyan fénybe fejét kidugó
csupasz ágat
mígnem nincs amivel befogadd
és nincs ami befogadjon
értéknek tekintett hiedelmeken túl
mércétlenül mert nincsen magadhoz
lépések híján hívatlanul
egy vége-lehetben
lehetne nélkül
lehelet nélkül
küldetlenül
hogy aztán mégis moccan a világ
levelet hajt sóhajt és telik
nem rajtad áll
semmi nem áll rajtad
még a fény se rajtad áll
és nem miattad vetül
ha árnyék
mígnem halálkészen állsz
és ha moccansz
ha van utána
attól még időn kívül voltál
téren kívül voltál
magadon kívül
árnyéktalanul
és mégse fosztva
hogy aztán mégis moccanj a világ
továbbgomolygó tisztulatában
valahol másholban másban
hívnak és indulsz
lehetben létben
leheletbe
küldetésben
 |
| Felirat hozzáadása |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése