emlékére

egymásba fogódzók vagyunk. és most,
hogy tényleg hiányzol
ismeretségünk hiányában a jelenléted tudata,
tényleg űr maradt a helyen, ahol-ahova
láttalak, hallottalak.

az űrt majd lassan telicsurgatják a többiek -
ne haragudj. nem tudjuk üresnek elviselni.
néha megsajdul majd, milyen furcsa:
jobbára akkor, amikor felvételről szólsz,
amikor a jelenléted emléke próbálja
a léten hiányoddal ütött lukat betölteni.

amikor a jelenléted időtlenbe rögzített
pillanataiban gyönyörködöm.
ez is milyen, hogy felvétellel időtlenbe rögzített
pillanatfolyam vagy!
hogy hallom a lélegzetvételed
ahogyan rekedtes fénnyé hajlítod a kilégzést,
Juli, ez irtózatos geciség
a sorstól, ha van,
az Istentől, hogy bassza meg,
ilyenkor nem hiszek semmiben, és pont miattad -

egymásba fogódzók vagyunk és most,
hogy tényleg hiányzol
megint nem tudom, miféle rémmesében
kellene megtalálni miféle békét,
vagy csak egy helyet az életben,
vagy bárhol - csak hogy bárhol
hiánytalanul lehessünk
jelen.

ahogy a dalban te annyiszor.
egymásba fogódzók vagyunk és most
tényleg hiányzol.