Maroknyi kis élet - négy modorban

kép: Eduardo Balogh - kattintsatok, megéri!

Szabadversben

Van az udvar, ahova fényt gyűjteni
járok a földszint lakásárnyékából -
hideg zug ez, vannak ilyen hidegzugok.
Az udvaron vett néhány mély levegőbe
surrant be egy nap az a maroknyi, csöpp madár.
Trillája furcsa: éles fütty, ideges csettegés,
néhol kis reszelős hang - összetett meló
egy ekkora torokból. A madár kettős kiterjedésű:
van ő és van az éneke. Apró, zsákmányoló
élet, rovargyilkos, szedi össze a virágládák
kártevőit, surranó röptét feszítve áthúz
a tető felett a közeli parkba. Tréfás, ideges
röpte van, néha lebeg, könnyed kis akrobata,
van hogy a parkoló autók alatt húz ívet a röpte
a kábelcsatornákba rejtett PVC-barlangfészekből
rugaszkodva az ereszcsatornáig: igazi
hullámvasút sebességgyűjtéssel, akrobatikával
és izgalommal.

Hárman osztoznak a fészken, hallani a
fiókák sűrű, éhes csivogását, ha alá állsz -
megteheted, nem zavartatják magukat.
Házi rozsdafarkú - tényleg vörhenyes a testhez
mérten hosszú egyensúlyzó-rendszer ott
hátul, legalábbis a hímen - vonuló,
délen telel, ritkán marad itthon. Ez a
pirinyó élet több teret látott, mint
amennyit te valaha fogsz... most is több teret
lát, legalábbis többféle szögből enged
látványt a vágyainak, amelyek jobbára
rögtön teljesülnek.

Tollba összemarkolt fény. Nem izgatja a
holnap, nem terheli múlt. Van, amíg van.
Soha nem zárja be az időt a testbe sose férő
gondolatba.






Szonettben

A házban hol életem fölé elfér a nap
Az égszeletet keretező körfolyosó galád
árnyán egy házi rozsdafarkú-család
is elfér, apró verébnél kisebb madarak -

két nőstény, egy hím. A hím jött hamarabb
a párjai csak később - a kábelcsatornák
által nyílt résnyi fészekbe hárman hordják
szorgalmasan az elkapdosott bogarakat.

Maroknyi testek - télre elvándorolnak
surranó, kíváncsi röptük szélbe szórják
télvégig a mediterrán nap alatt dalolnak.

Csöpp életek - nem nézik hol a holnap,
csak élik a kimondott pillanat szavát
terhét a dalnak soha nem lakatolják.






Intermisszióban*

Udvarfény árnyán légvétel közé
repül. Tollcsomó-ária. Ki-be jár a
távlatba, amit a képzeleteddel -
csőrből fityegő szöcskehúst hord
a fészket lakó jövőnek. Mondd ki:
házi rozsdafarkú. Nem mondod
vele léte surranását. Az égbe húzott
léghullámvasutat. Az ideges, apró
szökkenések írásjelrajzát. Nem
hurcolja veled röpte-dala, forró
kis vándorló délteste a telt, zsáksúly
időt. Nézed udvarfény keretében
a térrel teli élet tértelenségét -
ő se határtalan. De közelebb.






haikuban

tollcsomó kis dal
röppen tetők fölé - nem
nyögi az időt




*magamban így hívom a versi "újbeszéd" metonim-metaforikus (jelenleg szinte követelmény-szintig divatos) stílusát