saját |
Lucian Blaga
Csend ősi dolgok közt
Itt van közelemben a hegy, szeretett hegyem.
Ősi dolgok vesznek körül,
rajtunk a teremtésnapi moha.
Estente a hét fekete nap
hozza a kedves éjszakát.
Elégedettnek kell hát lennem.
Épp elég csöndes is az égbolt
dongáit összefogó abroncs.
Mint valami messzi gyermekkor
jut eszembe az idő, amikor nem is voltam,
és nagyon fáj, hogy nem maradtam
Itt van közelemben a hegy, szeretett hegyem.
Ősi dolgok vesznek körül,
rajtunk a teremtésnapi moha.
Estente a hét fekete nap
hozza a kedves éjszakát.
Elégedettnek kell hát lennem.
Épp elég csöndes is az égbolt
dongáit összefogó abroncs.
Mint valami messzi gyermekkor
jut eszembe az idő, amikor nem is voltam,
és nagyon fáj, hogy nem maradtam
ama névtelen hazában.
S így szólok újra magamhoz:
a csillagok nem csapnak zajt az égen.
Igen – elégedettnek kell lennem.
S így szólok újra magamhoz:
a csillagok nem csapnak zajt az égen.
Igen – elégedettnek kell lennem.
(ford.: Szemlér Ferenc)
shizoo
A csillagok nem
Így vagyok, a helyemen nyilván és
ezt kell először értenem, hogy
a helyem vesz körül.
Esténként random hét
sistergő képernyőháttérzaj
szomszédság lélegzetébe fulladok:
mégis egymás napját szuszogjuk.
Az égbolt csöndes és távoli
fényfémhordóban kongó visszhang.
A helyemen, nyilván, ugyanez a
kaptárállapot zsongott, amikor nem is voltam -
a helyemen egy másik szám is
maradhatott volna névtelen.
Ezt kell először értenem, mielőtt
akármelyik csillag sápadt nyomát
lecsalogatnám magamhoz - nekem égjen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése