 |
| Sasa Gyökér: The gift of twilight |
álmomban egyedül utazom menetiránynak háttal
amikor teljes pompájában felragyog
a felszakadó felhőzet alól,
világomra nyíló ablakot teremt
a dérlepte örökzöldek tüskéin és
özönlésbe dermedt füvek szálain
a holdfény -
lásd. én így nem tudok elsőre semmit
megtanulni - menetiránynak háttal, a
látványba kötve, ami teljes:
nem nekem ragyog de nekem is -
annyit sem akar, hogy
merüljek el az észrevételében,
csak van, menetiránynak háttal -
dallam, visszanézel és ott pendül,
hagyja, hogy ráhangolódj -
nem tudom ki a sofőr, pedig
ő a tanítóm.
épp átadná a tanítást: "figyelj"
borzong a tarkómon a háttal ülő figyelme
ahogy egy természet rajzolta
gondolatmenetben
- nevezzük az egyszerűség kedvéért útnak -
egy általa választott nyomvonalat követve
ebben a ragyogásban előrehalad -
a megértése reflektorával
tompítva
befogadhatóvá a ragyogást -
avagy saját holdfényt
varázsolva vele -
de én mély hangoltságban
nem rá figyelek:
nem a bejárható utakra, hanem
a csillámdallamra amit
a tájba zenget a csillámló gramofon fűszál-
fenyőtű milliárdja -
persze. tudom.
akadály ez a mély hangoltság
nem tudok tőle tanulni -
mert egész testtel abban lüktetek ami
történik
nem arra figyelek, mit adnál át
hanem az egészre
ahogyan átadod.
hajnali trilla -
ott az egész nyíló ég
hogy beleszédülj
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése