Sarabi

szégyen merevülhet hűlhet a szemed mélyén hogy
bajod mer lenni és abban a bajban nem fér
ennyi kirobbanó öröm

ott állsz a színpad előterében belőlük áradó
erő erőterében kitölt lüktet szabadul ritmusra
rángat a ki nem mondott köszönöm -

csak a szégyen, az ott van. szégyelled magad így
látod, ennyire nem mer felszabadulni a beléd szocializált
kerítéskor

oldás és kötés a zene - ott lüktet benne ahonnan
jöttek a távoli honnan, idegen-messze - mondd
hol is élsz, hol?

egy bolygó egy golyó pörög istenbilliárd rohanó
apró pont búgócsiga napspirál ez van - a szűk
kis ketrec ahol ők

ugyanúgy lüktetnek éhük ugyanúgy támad a
jóra a húsra a vétekre az éhük támad az éhekre -
ahol ugyanúgy vesznek levegőt

épp csutkára fogyó reményeinktől lüktetnek
az ének szavai - halld bajban az otthonuk így
a te otthonod is bajban

van - velük és nélkülük épp nem tudni milyen
ritmustalan éjt élnél épp valami penge-ragasztott
gépi zsivajban -

itthon épp csutkára rágott reményeink kishúgát
olvasztja a hangba a benneteket ragadó
szívből fakadó ének

s valaki szégyelli magát benned hogy nem hisz
nem tud hinni
a hangtálcára rakott ugráló maradéktalanul élő alakok
eléd penderült szívének

ott sápadhat a szemedben mert a gitáros szemfüles -
ahogy átpörgeti rajtad hét-test-egy-akarat ellenére
szabad éhű tekintetét, bontott,

finoman bepakolt kis ritmussal köszön és
már nemcsak a hangözön él. már neked él a zenész -
aztán ki is kacsint:
ne szégyenkezz.

nevess. nevess ahogy ő. táncold ki a gondot.