azért is

túl a bébiringatás-pótszer-mivolton
a macska azért is izgatott, mert
az empátia és az önzés olyan
zavarba ejtően, bájosan kecses,
ellentmondásos, emberre emlékeztető
elegye, amely alig mutat alul az értelmen
talán tényleg csak az utólagos
indokrendszer felállításának hanyagolásában
különbözik -

három és félkilós kis leszarombomba
amely néha mégis meglepően jól érzi
a másik szükségét és hajlandó
úgy görbíteni a maga önzését, hogy
empátiának látsszon, mintegy a kényszerek
egyfajta tudomásulvételeként ahogy
a levegővétel kényszerét például -
hogy aztán a maga szája íze szerint nézzen
levegőnek -

de megöregedett. rigorózus lett, kicsit
koordinálatlan és nemcsak a mozgásban
az empátia látszata is kialudt az önzéséből,
olyan, mint egy állandó felügyeletre
szoruló memóriazavaros, folyamatosan
emésztési problémákkal küszködő,
magával teljes munkaidőben mással
törődni képtelen öregasszony
aki már a látszat megőrzése érdekében
sem kérdez -

túl a bébiringatás-pótszer-mivolton
állandó testkontaktusban kihűlő csontbőr
semmihez nem férek hozzá tőle,
olykor a szavakat sem engedi hozzám -
állandó méltatlankodásával bennem is
önmagát fogyasztva, hogy azon kapom
magam egyre gyakrabban azon...
a mi-lenne-ha pendülő belső zajára még azért
összerezzen, és kicsit mindig jobban
van, jobban vagyunk -

szeretném tisztességgel elkísérni
ebbe a sajátságosan szűkre szabott
érzelemszegényedésbe amely
akármilyen furcsa: sokkal inkább
engem - bennünket - fojtogat,
amely olyan ízetlen, mint a kórházi koszt
szeretném tisztességgel eltemetni és
őszintén szégyellni és alig titkolni a
megkönnyebbülést.