 |
| saját |
A jelenkorról
A pénz, vagyon, rang, érvényesülés mindenek felett való becsülése, az ökonomizmus, amit a mai ember a legteljesebb realizmusnak lát: tulajdonképpen idealizmus, ha negatív és parodisztikus módon is. A pénz nem étel, nem ital, nem ruha, nem műtárgy, alapjában véve hasznavehetetlen valami, tulajdonképpen nincs, csak puszta idea és ideál; s ennek a fiktív dolognak gyűjtögetését tekinti a mai ember teljes józanságnak. A felgyűjtött vagyon, mely a szükségleten túl-burjánzik, csak nyűg és gond, s előbb-utóbb kicsúszik gazdája alól, úgy, hogy a szükséges sem marad meg. A rang eltávolít minden elviselhető emberitől, értelmetlen korlátokat emel, melyek gyűlölséget és irigységet szítanak. Az érvényesülés nem vezet sehova, mert ezen az úton mindig van tovább és mégtovább, az érvényesülési vágy elviselhetetlen viszketegség, mint a bőrbaj. Ráadásul a mai ember a legködösebb közösségi elvekből rakásra gyűjti magára a képtelen bilincseket. A rögeszmék és indulatok zűrzavarában emberevő bálvány lett a közösség, nemzet, faj, nép, otthon, közbiztonság, kötelesség, határaink megvédése, életszínvonalunk emelése, kultúránk terjesztése. Ha körülnézel: tilalom, kényszer, jelszó, zsibvásár, mákony, maszlag, propaganda, haszonlesés, törtetés, rémület,bizonytalanság. Rendszereink tűrhetetlenségét a mai ember maga legjobban nyögi és valami fellengzős kultúra-tisztelettel akarná ellensúlyozni: mindegyik rendszer önmagát nevezi a kultúra megmentőjének és a többit kultúrarombolónak. De a mai ember, ez a minden realitásról elrugaszkodott negatív idealista, hiába akar a kultúráért rajongani, rajongása üres szóhalmaz, intézkedés-garmada, hadonászás, saját ásításainak folytonos takargatása; és a kultúrát is vásári handabandának nézi, szakadatlan ember-, nép-, közösség- mentésnek, „zsenik” ízetlen ön-mutogatásának, társadalmi eseménynek. A kultúra sztatikus, nyugodt, nem intézményesíthető; az izgőmozgó mai ember mennél többet ugrál körülötte, annál jobban széttapossa. Mennél inkább „szívén viseli” a kultúrát, annál inkább látszik, hogy semmi érzéke sincs hozzá; mennél inkább „menti és védi” , annál inkább látszik, hogy ő szorulna annak védelmére. Pénzt, hadsereget, szándékosan butított embercsordát mozgat és elpusztul, pedig a kultúrának egyetlen lehelete megmenthetné. Csakhogy éppen ez az egyetlen lehelet elmarad, s a pénz, hadsereg, embercsorda tovább őrlődik.
Az emberi életnek, emberi érzésvilágnak e kínbarlangjából egyetlen kijutás volna, de ez nem fog bekövetkezni: ha az emberiség áttérne a józan, ráállható alapra: szükségleteit elégítené ki és nem az agyrémeit, indulatait. Minthogy erre nincs remény, mindenki csak önmagában, önmagának teremtheti meg az elviselhető világot, ha elég erős ahhoz, hogy lemondjon minden előítéletről és saját szemével lásson mint a gyermek: Mindenki csak magának érheti el a negatív idealizmust helyett a realizmust, pénz, vagyon, rang, érvényesülés, külső rendezettség lidérce helyett a belső, törhetetlen biztonságot. S csak az a kevés érheti el még önmaga számára is, kinek erre érzék adatott.
(Weöres Sándor: A teljesség felé)
óriáskerék -
az ég alatt a teljes
égtelenkedés
fel - csak azért mókuskám
hogy lenézz.
ez a bábeli torony szarik az égre.
azt amúgy is
összefirkálják a sikoltva suhanó fémhalak.
és felette amúgy is teljesen üres:
felette csak a mélység szakadása
szakadatlan éhségbe zuhanás -
ez a bábeli torony szarik az égre
posztkulturális vurstlimókuskerék -
fel azért
mókuskám hogy csak lenézz
a kerekedből engem minket titeket
egymásra hányt mókuskerekek
pörgésében szédülés rágcsál
látod a várost milyen fényes?
innen fentről olyan kicsinek...
rögeszmés indulattal pörgeted
az organizmus
Mercedes-emblémás kulcscsomóját
benne ülnek nevetnek az éhek
ez a csiganyál-húzás űrhajója
fel - csak azért mókuskám hogy
lenézz
ahogy világítasz az egy sötétben
elektromos vibráló lidércek
jelszó zsibvásár mákony haszonlesés -
gyere a Búcsúba hogy felültessenek
egy pillanatra fenn a csúcson
aztán szevasz -
ez a szartorony bábeledik az égre
posztkulturális vurstlimókuskerék
az egy sötétben
a kikiáltók ordítják a verset
a kíntornászbajnokság selejtezőjén
fel csak azért
mókuskám hogy lenézz
szarni rá
egyszer fenn egyszer lenn
úgyis egyszer fenn
egyszer lenn
aztán szevasz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése