vetülések

saját

I.
azt olvastam, hogy fény vagyok ami
belülről kifelé törekszik.
a reggel köddel köszönt, a távlat
megint jéghideg, diffúz pamacsba göngyölte magát

ahogy belegurulok, vízcseppek
csapódnak ki a puszta bőrön -
a köd valójában a talaj fölött
tovagördülő felhő:

benne repülök -
ha fény vagyok, ami kifelé törekszik, akkor
ma reggel ködlámpa fénye.



II.
azt olvastam, hogy fény vagyok aki
nem tud magáról.
ami köszönni akar bennem, azt
a születésem oldotta ki -

azóta ketyeg egy húsba csomagolt időzítő
a mellkasomban, hője
kicsapódik a puszta bőrön -
egy bennem kavargó felhő:

benne repülök -
ha fény vagyok, aki köszönni akar, akkor
mégiscsak beengedlek.



III.
azt olvastam, hogy fény vagyok ami
vetül amire vetül.
a reggel köddel köszön, a távlat
nem látszik, de ott van.

te sem látszol, pedig
nem a ködfalon túlról pislogsz, ahogy
a hozzánk mérve késve
felkelő nap.

lehet, hogy repülök benned -
azért nem látszol, mert valójában
te engedtél be engem.