Laodameia:
Ó, jaj nekem!
Már látom a végzetnek szörnyű szőttesét.
Kar:
Baljós multakba néznek véres szemeid.
(Babits Mihály: Laodameia)
emlékszem arra a jövőre amit
te hiába is felejtenél el
óhatatlanul múlttá válik
emlékszem a megtagadott
érintésre amiből lettél
és amitől múltál
emlékszem a sejtre mi sejtelem és
a vízre ami mégsem rendeződött
abba vonzások által kivajúdott
elsimulásba
emlékszem arra a jövőre ami
hullám volt és interferencia
ez által vált óhatatlanul múlttá
majd eszembe jutsz amikor
felhabzik a mennyek talapzatáig
a seolból érkező hullám
amikor a jövő jut az eszembe
ahol te hiába felejtesz
mégsem válik alkatrészeivé az idő
amikor alkat és rész eljövő
és elmúló egyszerre tükröződik
hullámözön arcodon
a világ kisimul majd és
sehova tartó vizek csorognak a
föld korongja alatt
görnyedő Atlasz hátán
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése