Ismered-e?

Nem bízhatok magamban. Nem tudom
ismered-e az érzést. Van egy énem, aki
mosolyog, ha halálhírt hall. Aki ölne, ha
nem mást, hát egymást. Aki nyíltan gyűlöli
a gyengeséget. Leginkább az enyém.

Hiszen nem bízhatok magamban. Így van
valaki bennem - nem tudom, ismered-e
az érzést - aki vigyáz. Aki visszacsavarja
a vigyorgást. Hűti a vággyal összekevert
vérvágyat. Persze - ő rontja el a bulit is.

Mivel nem bízhatok magamban, már
azt se tudom eldönteni, melyik vagyok
tényleg én - és kik az egymást (engem)
hegesre harapdáló démonok. Kit kéne
kiűzni - ha a nevemen hívják őket.

Nem bízhatok magamban, így egy
negyedik, ötödik, olykor hatodik
szerepre függesztve sétálok a járdán.
Szédülök, és ha megszólítasz, nem
tudom: közülünk kihez szólsz.

Minden szerepem egy új arc - nem
tudom, ismered-e az érzést, amikor
elbizonytalanodsz, hogy ismered-e
kellő hitelességgel a játszható vágyat
a kényszeres improvizációban.

Nem bízhatok magamban. Már rég
nem tudom, kiben is kéne. Miért
bíznál akkor bennem? Elárullak, ahogy
önmagam: valamelyiket, a démont
vagy a szerepet, vagy azt, aki

egyszer beledermedt abba az időtlen
széthasadt, ijesztő pillanatba. Amikor
először nem érzett semmit a
meztelen rettegésen kívül és
mégis: jó volt neki így.