Születésnapodra (slam-konzerv)

Születésnapodra

          Nem ápolt anyátlan

          harminckét lázban égő

          vonat elé

          elpazarolt minden! 

          Üszkösen ha szenderül

          egy gyerek sír legbelül

          fel felcsukló hangon - 

nincs rá magyarázat

hogy érezhetjük a szavakból

így a lelket, a lázat 

egy halom hasított fa szóból

hogy áll elénk az,

akinek nem jutott

a pont elég a jóból,

kinek nem volt dicső a trakta

szívét mikor papírra rakta -

szerető szájába a siralmat,

hittel hiába proletárt, 

maga számára a tilalmat,

a szót mely szóról szóra jajgat 

hogy: "fájjon úgy, mert úgy akartad"

hogy fájjon az is, aki bánt -

legbeljebb síró kisgyerek -

melléd ült végül az Isten?

Egymáson heverő világod

mélyéről kiásott?

Ki szenet árul, ki szerelmet,

ki pedig ilyen költeményt -

melléd ült végül valaki,

aki nem árul el, 

de tényleg ért? 

         

          Nem ápolt anyátlan

          harminckét lázban égő

          vonat elé 

          elpazarolt minden -

          üszkösen ha szenderül

          egy gyerek sír legbelül

          fel felcsukló hangon -

fel feldobott

a hír azóta, rólad fecseg,

megtanulta némely versedet

az utókor,

ér valamit számodra a kultusz?

rég kifakultál

az időből... 

De nem ilyennek képzelted a rendet

szerintem te se,

hogy így váljon el szar a májtól

hogy hull a nemcsak férgese -

hogy ne tűnjék fel a homálytól

hogy zabálják fel a sarjat

hova csapnak le a varjak -

te eloldoztad földedtől eged -

szoborrakosgató ocsmány kis világom

is így hullajtaná az emlékedet!

mert nem tudna belenézni görbe

gerincével az általad

feltartott tükörbe,

mert legyen bár újra május

az éhed máig aktuális,

mert egyre többet alsó kövön

ér az olcsón hajszolt öröm -

és mégsem,

most se szorulunk ökölbe...

        

          Nem ápolt anyátlan 

          harminckét lázban égő

          vonat elé 

          elpazarolt minden -

  

          üszkösen ha szenderül 

          egy gyerek sír legbelül

          fel felcsukló hangon -

számot kéne adnom:

hány nőt ütött el éhes

hiányos-testiséges

gesztus-szegény szava!

Hány félig tépett éjszakán

mérgezte sorsa vérszaga -

magát saját maga!

Mert életté úgy tettem én

úgy csípett sorsa mérgese 

ahogy dadog e költemény

nincsen becse -

elsiratnám? billegő morzsát

rázta le magáról alamizsnasorsát

ajándékba nem fogadva el

ami juss 

ami jár

ami kell -

a nőt, az állást, a társadalmi szerepet

ne adja kegyként semmiféle szeretet

annak, akit ott

a semmi ágán

csak néznek, 

néznek a csillagok - 

olykor gyűlölöm,

hogy így zár a hidegbe - 

pedig vele ha fázok

végig tudom: legalább

nem szarral gurigázott.