A templom kirablása

nem leszek a terhedre uram
csak engedd, hogy bámuljam ahogy -
modellvasúton újrapördül
glóbuszterepasztalon a biopor
egy működési zavar hogyan
nyit a szíken sziromokat
milyen áramok áramlatok vizek
hol rakják le a renitens kavicsot
sérülékeny űrruhánk páracsomóit
milyen színre festi a pislogásod.

nem veszek többé levegőt így
nem szólok bele csak engedd -
az ötleteim is a vérszag is a gyűlés
az éji vad a hentesmunka is téged
dicsér az elcsurranó ragadós nedv
megtanulom értékelni a hiába
mosolygó fájdalom alatt
lüktető éhséget ami elfogyaszt
látni akarom ahogy feltisztul
a borult ég tündökölni repülnek
a tintafolt fekete varjak.

mert most épp elfogysz bennem uram
ahogy bámulom harsányan éhes
mélységekben magunkra hagyott
mélységesen alacsony magunkat
verdesni mintha felugrálni mintha -
egymás vállán piramidális
őrjöngő mintában mintha -
modellvasútsínre kötözve mintha -
mindjárt erre dübörög a tonnás
döntések következménye
nem lennék terhedre uram
ha úgy tennék végre mintha -

volnál.