Beszélgetés az örökségekről

Nemes Márk
Mű/hely

Papi műhelye kultikus hely. Nem értem
egy életmű diaszpóráját: itt minden csupa fém,
por, tervrajz, pótalkatrész, büszke érem.
Az öröke igen; a veleje nem enyém.

Papi műhelye, akár a történelmünk.
Kitakarítva elveszne a kedves dohszag,
kiárusítva egy üres szoba nyílna bennünk,
kiadhatatlan, belakhatatlan. Ami rosszabb:

Papi műhelye most puszta piatároló,
ha nem fér be a bor, egy pörölyt arrébb rakunk.
A sarlót rozsda falja, a kombinált fogó
forgácsravatalon. A csavarok mi vagyunk:

körbeforogják, de nem értik ezt a helyet,
miben Papit néha összeszereli az emlékezet.

shizoo:

A pince

Még mindig az oromban van a présház
érdekes, vegyes szaga: egymást migráló, vakult
cefreszag, hűlt kályhaszag, a kéngáz
szagemléke, a permetszeré - még nem fakult

nagyapám szenvedélyének vaskos szagnyoma
ki az orromból, ujjamra kenődik az érzés -
a jó szagok: a szőlő, a présből csorduló must illata
hiányzik. Emlék túlnyomása így, időbevérzés:

hisz eladtuk. Amint meghalt, szinte rögtön. Először
a dombon túldőlő tőkék gondot soroló fogytát:
a kisszőlőt. Aztán a nagyot. A szaga előtör
mint ajtónyitáskor egykor, előböffen a fogság:

a föld szerelme. Hogyan lógott a kötözött soron
visszametszett, mégis burján gyerekkorom.