Beszélgetés elvételekről

Fekete Anna:

Mikor megütöttek

Egyszer ütöttek meg. De nem az ütésre, nem is a fájdalomra
emlékszem, hanem a csengésre, a vészjelre, hogy valaki letört
belőlem egy darabkát. Talán a keresztnevemből az A-t, és ez most
az övé marad, ott lapul a zsebében az öngyújtója mellett, elviheti
magával a túlvilágra is. Tudjátok, meséli, mikor azt a nőt
megütöttem, és én ott majd állok a menny kapujában, zavartan
és névtelenül... Mert megvert nő lett belőlem, és ez a valami,
a saját nevem, jobban fog hiányozni, mint a szüzességem.

shizoo:

Amikor visszaütöttem

Nem egyszer. De soha nem a benne sajgó elvételek -

a hozzáadások poklozódnak az emlékeimben amelyek

soha nem emlékek. Hiszen minden ilyen pillanatban

benne ragadok. Egy kis darab a valódi nevemből, amit

édesanyám is csak egyszer suttogott. Oda adódik az időtlen

fogságába és hiába érkezem majd annyival amennyivel -

ha ott vár, eleven, mozdulatlan vádbeszéd a nevemből.

amit az ütéssel adtam hozzá. Az időtlenhez: így oldozhatatlan.

Azóta értem meg, mért nem bocsátanak meg a kis népek.
Egyetlen perc alatt bosnyák, kurd, örmény, baszk, horvát,
litván lettem. Mert nem a kés öl meg, nem a méreg –

Nem bocsátok meg. Soha nem feledek. Elvettél megütöttél erőszakoltad ölted.

Darab fát: öleltem. Temettem kendővel arcomon, bűzét beitták a ráncaim.

Nem kés öl, nem méreg: én. Mikor megváltom asszonyom, ne legyen hitetlen 

prédád teste - hozzáadom.

A rómaiak úgy hitték, a rabszolgák nem tudnak meghalni.
Marad a nevükből valami. Egy kis darab, amit valaha letörtek.

Nem akarom, hogy legyen örök valóság. Azt adnám hozzá, ha magam.

Ne várjon nyughatatlan rabszolganevek szólongatása éjszaka.

(ingyen haiku:)

hozzáadásod

fuldokló maradéka

letörik rólam