Beszélgetés kertekről, nagyanyákról

forrása: http://ujnautilus.info/odavissza





Fekete Anna:

Oda-vissza

Ez is királyok földje. Megszegetlen
vörös-kék fényekkel teli messzeség.


Nagyanyám spenótot szed benne. Negyvenöt
Lépés a körtefa-sor, huszonöt lépés a kerítés.
Nagyanyámnak a huszonöt lépés is sok. A szomszéd
fiú – minden pénzt megérdemel – tavasszal jön
a kertet felásni. Régi kert ez, korhadt, öreg,
a földjét ugyanolyan öreg indák fojtogatják,
mint nagyanyám térdeit.


És most, olvasó, azt hiszed, jön a mégis!
Hogy szeretem a nagymamát, hogy szeretem
ezt a drága kis kertet, hogy hogy tipegtem-topogtam
benne, mikor gyerekkoromban negyvenöt lépés után
megláttam végre a végtelent.


Hát nem! Mindig utáltam ezt a káposzataszagú
kis kertet, ami telis tele van hasznos magvakkal,
az öregkor folyondáros, már-már rögeszmés
aggódásával…


De egyszer elsodort engem egy hullám az Adrián,
ki az öbölből a prüszkölő tenger felé. Míg kapálóztam,
minden sejtemmel éreztem azt az életet a haláltól
elválasztó negyvenöt lépést, amit a nagymama oly
makacsul tesz meg minden reggel a körtefáktól
az ágyasokig. Egyszer majd alulmaradok,
ahogy alulmarad ő is.

shizoo:

Csak oda

Fénnyel nyitott, szegetlen ég alatt

tőkék hadseregében, érés előtt.

Folyton kötözte. Nagyanyám. A dombhát

mögé húzódó lépésre a lépés - nekem a

végtelen volt, végtelen rabszolga-unalom

a mellette futó sorban. Nem futottam

mégsem, bár akár kacs a szőlőt - teste önmagát -, 

úgy fojtogatott a rohanhatnék. Soha nem 

látszott a vége. Régi szőlő volt, néhány 

bepótolt új tővel. Száraz, fehér házi bort izzadó.

Szeretett fuldoklás - így utólag azt hiszem 

ott tanultam lefulladni induláskor. De neki a

következő lépés, a munka határtalan

következő tőkéje zsírozta az ízületeit. A kapálás.
A húgommal nem kapálóztunk ellene.

Nem. Hiszen szerettük. Mert a munkába minket is 

beleértett. Körbenőtt folyondár akaratával, amiben

aggodalomnak alig jutott hely - de el is takarta

a következő kapanyom: dugványozni, fosztani, vágni, 

seperni való.

Sodrásába vonta a végtelen, amikor még nem is

éltünk és a szemünk láttára is csak sodorta. 

Nem makacsságból - egyszerűen nem ismert mást.

Nem ismert el mást. Mikor  szőlőt eladtuk, "nem bírod, mama,

nem tudunk minden kurva hét végén haza járni",

kifosztva indult ahova én is kifosztva fogok, 

csak oda.