Főnök Úr

                                                      Vidákovich Istvánnak köszönettel



annyira várta, hogy ne pattogtassa senki -
meséli a barátom - mint egy gumilabdát.
vagy még inkább felhúzós játékot: ne
húzza fel pattogó rugóig. lendkerekes munkás
gyanánt ne lökje. szóval alig várta, hogy
végre ne legyen főnöke, meg követelődző
munkaadója, aki ráadásul leveszi a fölét.
erről is szól, mondja, a föléről, de őt
valóban inkább az mozgatta, hogy ne
bábozzanak vele. mozog ő magától,
szándékra függesztett marionett. ne billegtesse
egy nálánál akár ostobább akarat.

csakhogy észrevette, hogy nem mindig csinálja
jól. elkúrja a sorrendet, előbb fűz, mint mér
például, kapkodva szerez be, így vissza kell
mennie. az előző pontra. időt veszít és minden
felesleges mozdulattal energiát. és
amióta a maga rabszolgája, senki nem
zavarja haza a civil életébe. összemosódott
a kettő - amióta a maga bábja, nincs
leválasztott civil élete. jó, persze jó:
azonosul. de közben (hogy mást ne
mondjon) csak takarékon férj és apa.

úgyhogy azon kapta magát a minap,
hogy egy szigorú, figyelmes, sorrendre és
prioritásokra kiélezett, döntésképes,
mégis empatikus főnököt vizionál maga fölé,
mintegy a tudata felső régióiba. és bár
vitatkozik vele néha, ágál és meccsel, de
egyre többször hallgat rá. hát nem poén?
kérdezi a barátom. hogy annyi év után,
amikor nyögte az alkalmatlanabbnál
ostobább zsebzsarnokok törpeségeit
annyi év után végre kiszabadulva
csak pár évig bírta a strapát -

nem tud meglenni a felsőbbség nélkül ő se
akit félhet, akit vitathat, parancsolatát
szegve-tartva tisztelhet mint egy nála nagyobb,
csak részben belőle fakadó Urat?