Vonatból
Látványnak háttal, avagy a másik oldalon -
nem ott, ahol megragad.
A másik oldalon találod magad.
Nem az egyetlen kinyíló távlatban, amit
tavával a medence
a tenger lélegzetéből ideálmodik -
mindenki arra néz. A szabadság
időtlenébe. Hullámokon rohan a lélek
a látóhatárig és túl azon.
(A távolból ide dereng
Tihanyon túl a Badacsony.)
Szóval a másik oldalon suhan.
Mert arra is van nézet.
Idősebb, avagy
alig fiatalabb, mint a vasút maga?
Árnyékában ott borong a
kőszénfüst szaga.
Mégis, a létezés buja rétjében
méltósága van, mint egy antik, vagy
apátsági romnak.
Betonból öntött méltósága -
bár már nem zár el semmit semmitől; csak azt
a foltnyi látványt, fikarcnyi rétet, előlem.
ahogy rohanunk a vonattal
mellette el - és előre az időben.
Ideje van. Mint a zakatolásnak.
A sínek ütemének. Mint az utazásnak.
Nem rohan a megérkezésbe.
Modern rom - az ideje kevés,
de van, akárcsak a megérkezés.
Látványnak háttal csak ez a foltnyi látvány.
Megragad, mint a mögé álmodott
lónyerítés, szénaszagú udvarok.
Vagy akár egy már nem látszó illa-
berek úri villa...
aztán a sebesség elrántja előled -
a vonattal, suhanó partján az időnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése