A Kijárat évritmusa

Viszi a szél, pörgeti a szél, április szele, május szele
június ígéretszele augusztus lomhán mozduló
majd villámot zivatarló szele, a jóllakásé -
szeptember nosztalgiájának szele,
október éles, határoló szele
viszi a szavait szerteszét.

Megtanulja - de mintha mindig tudta volna mennyi fér bele,
igazságmagvat gazdagra érlelni, hogy való
felhúzni mint ruhát a történetet, nem baj ha másé,
fényképet állni a hallgatóság ah-ja, ó-ja közt
bárkit felülről értékelni doszt
jó-e, rossz-e - pörgeti a szél.

Úgy érzi 
nem kényszer a megcsavart valóság
csak álom, éber álom.

Bort érlel lassan a szüretelt, darált,
préselt szemekből a november,
jár az igazmondó szél a meggyötört
árva szőlőtövek között.
Kifosztott arccal szégyenkezik a kert
mérges gázok erjednek pince mélyén.
Hol vannak éhes szavai és hol a jóllakottak -
hol vannak a seregélyek -
hol a  szőlőt tőről kóstolók
könnyed tőről tőre lebbenése
illanó olaja a nyárnak -
présbe törték a szőlő húsát, vérét
majd csorduló, mámoros éjek
bő, zamatos, zajongó farsangja éli fel -
a féktelen éjek szomjúhozó garatán
csusszan le részegen a suttogni való,
míg csömörré, undorrá nem bukik.

Nedves szél összehordta, bor locsolta holt avar
széllel már nem pörög - a szónak súlya van,
nedves nyálkát húz az ajkakra, ahogy lehull.

Persze egy érzés, hangulat
ez is, elmúlik a tavasszal -
de így fordul az év, így fordul januárba:
avarba bűvölt gyökérzetével
mozdulatlan lépve a
jeges szembe-szélben.