2017. április 16., vasárnap

A lélek sötét éjszakája

Heidl Györgyé





Középen állunk egyre növekvő énnel
óvatlan pillanatokra vágyik a csend
a nagy csend a földön.

Ilyen óvatlan pillanatokra
amikor hiába beszélsz
és amikor hiába beszélek.

Akkor van nagy csend a földön
amikor hiába beszélünk mert
csak a lélegzetvételünk hallatszik.

Mert felébredtek az alvók
és képtelenek elviselni a kiejtett
szavak teljesen mást jelentő szájszagát.

Egyre növekvő énnel állunk
gázzal töltött föld fölött lebegések
elpukkanása előtti pillanatban.

Nem veszett el a megszentelő kegyelem
csak egy óvatlan pillanatban
amely olyan mint ez: túlnőttünk rajta.

Felriadnak az alvók de nyugodjunk meg
holnaptól óvott pillanatoktól
majd újra elalusznak.

Középen állunk egyre növekvő énnel
ilyen óvatlan pillanatokban
sem köt velünk a mindenség üzletet.

Egyszer majd elfogynak a szavak
nem pukkannak apró hólyagokká
az ízei a szánkban.

És a teljes hiányában majd
végre megtapasztaljuk a csend
és a test teljes magányát.

Növekedés nélkül a kövek mögé
száműzött szó hiányában azt a
végre véget ért hiányt.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése