kalandtúra

most nem akarok semmihez se nyúlni

álmomban megint azon a tájon
csak most elborította az utakat a víz
csaknem üres volt a busz
előre ülhettem
nézhettem hogyan manőverez a sofőr
hogyan játszik a lendülettel -

mindenki csendben ült mintha
a csend hatással volna a kerekekre
éreztük ha megállunk az ár
elvonulásáig nem indulunk el
vagy legalábbis én úgy éreztem -

álmomban megint azon a tájon
megunhatatlan utak hiába
mondod rá hogy semmi különös
csak most víz alatt mintha
reflektorfényben csillogó
patakmederben -

meg akartam érkezni pedig
az ősök a völgybe építkeztek
ha itt ennyi vízen át akkor
ott derékig állnak benne a házak
itt minden oda folyik össze -

mindenki mozdulatlanul ült mintha
így volna hatással a megérkezésre
csak a sofőr teste kapaszkodott
a mozdulatokba -

most nem akarok semmihez se nyúlni
leültetett ez az út a fuldokló tájon
át ahol már annyit utaztam
de most vitettem magam
vigyen ahova tart -

nézem hogy manőverez
az életemmel is a puszta légzés
hogyan játszik a lendülettel
hogyan ad apró gázt hogy egyenesbe hozza
az iszapos hordalékon csúszkáló
kerekeket -

álmomban megint azon a tájon
csak most teljesen más volt
megint minden
teljesen más volt -

nem akarok semmihez se nyúlni.