 |
| Gross Arnold Lexikona - 1848 március (fotó: Jászi Galéria) |
kinyitott könyvet -
ablakán vetülő fényt
mosolyogsz rajzba
a legtavaszibb pillanatunkba nyitott ablak.
körben az angyalok ülnek: a lapra simult labirintus angyalai.
bújj közelebb a fényhez és nyisd ki a könyvet.
közelebb bújtat a fényhez.
nézed lapra simult múlt képzeletét.
így emlékszik így fáj így gyógyul a tegnap:
egykor volt lélegzetvétel borzongat tarkón.
a legtavaszibb pillanatunk. napfény aranyát csilló ágak.
lapra simultan a máz. közelebb bújtat a fényhez
ahogy megtágul a képen a szóban.
lapra simult múlt képzeletét nézed
ahogy az emlék emléke láttat.
 |
| Kattints rá. Nézegesd. |
eliramlik a lélek
a kedves: por,
fényt selymes opálba
szabadító réteg,
a láz ami sejtek
zubogó álmát űzte:
lapokon gyengéd
parazsával sem emlékeztet
az egykori tűzre,
jöjj az ölembe, ide,
múlt álma,
fényt selymes opálba
szelídítő egykori lárma -
lapozható jelek
megszakítható becsukható
magánya
jöjj az ölembe, ide,
sírod, hajolok fölibe -
sírod fölibe
nincs meg az íze. ahogyan ágaskodik nadrágban is a büszke élet
hogy szólni mert... szájíze az izzadt rémületének -
nincs meg az íze ahogy jönnek szaporodnak kiabálnak, fel haza fel
fel a várba, cél kell, útirány kell, hogy a gyűlő akarat
ne széledjen el, ne keljen hiába a lárma -
nincs meg az íze a szájban, amikor hunyász a zsarnok
akarom-hatalom, mikor töpörtyű a szemben, nem a szokvány
hepciabáró: "na öcsém, eh mit akartok!"
nincs meg az íze a dalnak. nincs meg a dalnok.
nincs meg az íze. a rohanásnak, a szabadulásnak, foszló reménynek
ahogy rányílik a mámorra a másnap -
nincs meg az íze a fagynak, ahogy rádermed a rügyre a hajnal
néma sikoly az egész táj, hajnali fagy-jaj -
nincs meg az íze a szájban a holtak temetetlen tömegéből
hogy keserít, nyálat hogy töm el, hogy undorít a holtszag -
nincs meg a gyász, tehetetlen ököl hogy kulcsol üvegre
hogy kortyol a gége, gajdol jeleket keseregve -
nincs meg a temetetlen holnap.
mégis. kinyitom mert lapokon az angyalok ülnek
békahadak fuvoláznak a szívben sáskahadak hegedülnek -
nyíljon a könyv egykori szó melegítsen az éjben
egykori hold mélye derengjen a lábvízi sűrü sekélyen -
mégis. kinyitom mert tükre valóban. enyhe opálos
homályos tükör amin át meseerdő is a város -
kinyitom mert megtágul a képen a szóban
a szív. valahol egy angyal bólint: "jól van"
rajzos szép takarót fényből font friss fűre terít
lehever, olvas, szél borzolja haját, belefonja
hajába az egykori lelkek leheleteit.
nyitott könyv ablakán
besurranó szellő -
végigborzongat
Köszönet a Gittegyletnek, amiért eszembe juttatta ezt a képet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése