Lakner Zsuzsának
Befelé tágul. Ha nagy kínok árán befordítom
a tekintetem - nehéz a magamba nézés vasárnapját
nyitva tartani - egy tölcsérszerűen táguló
mélyégesmélyamúltnakkútjába látok.
Befelé tágul. Olyan, mint egy barlangterem a
végtelenbe, a falán olykor összemosódó határok
mentén vagy nélkül lüktetnek egymásba az
egymást kizáró barlangrajz vágyak.
Befelé tágul. Akkora, hogy elfér egymás mellett
a mítosz nyolcféle birodalma, növényi tornyos erdők
mélyétől a világegyetembe hatoló városméretű
fémlények űrlihegéséig táguló színrőlszínben.
Befelé tágul. Akkora, hogy belefér a megvallás
térdeplő bűntudata, hogy mihez és épp milyen éhes
oldani valóval térdel - s mellette a szkepszis éles
kételyhasadásai, tényleg beletágul a minden.
Befelé tágul. Olykor rémületes: mintha az ember
fék nélkül, súrlódás szikrázó, lángot lobbantó, gyújtó
megtapadásai nélkül egyre nehezebben átlátható
tölcsérmód nyíló terekbe zuhanna.
Befelé tágul. Etet áramlás, ringó béke, repülések
pillangószárnnyi csapongó léte, manólak zsigeremléke
megtartó, tápláló meleg étel, bográcsban rotyogó
frissen szedett füvekkel ízesített manna.
Befelé tágul. Szűröd? Fájhat, ahogyan mérődő tény,
eszmélet, látvány értelme, zene fülbe ritmusoló teljes
létzaja, bőröd színét kaparó macskakaromesték
emberalakkapudon - szűk nyílás - behatolnak.
Befelé tágul. Kivéve ha kész válaszaid kedvéért
mi-miért-van cellákba a létet lényeggé, szárított
filtermaradékíz instant humuszává, gyűrt papírok
sápadt igazává, kizárólagos eggyé lakatoltad.
---
Befelé tágul. És nem látszik kapudon hova tart a
belehulló szó. Van e még hely ahol kisimít, gyűr
gyújt, ellobban, fertőz, csillapít, olt, teszi a dolgát -
belefér-e a szívedbe a bármekkora holnap.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése