A fa mögött
erdőmély rejtekligetében
patakcsobogásban és
barlang visszhangos sejtelmében
nekik emelt szentély homályában
azon a mászhatatlan, felhő-burkolt csúcson
lerántó sós mélységek ölében
kitáruló horizont mögött
csillagok hatalmas boltja mögé nőve
laktak az istenek -
először túl közel
aztán egyre távolabb:
ahogy nőtt az emberi
látóhatár,
úgy távolodott az Elízium.
Most már túl messzire
látunk.
Távolában:
a múlt mélységes,
véget nem érő sötétségében -
galaxisok és kvazárok mögött
(mert hisz mindig mögötte)
ott laknak most is
az isteneink.
Túl sokat utazik a fohász.
Ezért tűnik úgy,
hogy megürült az ég.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése