 |
| Kép: Banksy |
Szó nélkül nézd, és kiépül benned:
ez milyen határ.
Van oka a falakat húzó félelemnek -
hisz mindenki szarkofágba
zárja önmagát;
intim kockákba menekül a világ
ahol este két kulcsfordítás
biztosra zár.
S hogy dózerolt házak és robbanó
önkéntes testek
a felgyülemlő, egymást gyűlölő
létezésfelesleg,
vagy csak a suttyó, gajdolt
harsány gyűlölet, amit
kutyák ugatnak
teremt közém, közéd falat -
sajnos csak árnyalat.
Közénk kerül a félelem.
Mindenhol van, ha ennyire
nem is nyilvánvaló.
Holnap lehet, elvetél az ünnep.
Ott is, hol nem látszik ennyire a fal -
hol láthatatlan drótot húz: a pannon
mezőkön is határoló Mammon.
Hol falat húz az alvó szívbe rágott
szokás, az éh. És rabszolgák
a templomi kufárok.
Szó nélkül nézd, és kiépül benned
mit zár el a fal.
Az égen ragyogó csillag vezetne
a városig, hol talán akadna
bedőlt falú istálló és jászol;
ahol nem tűnik fel senkinek
hol legfeljebb tehén-horpasz remeg
a vajúdó asszony sikolyától,
ahol nem vágja el a csecsemő torkát
a hatóság -
a városig, ahol talán akadna
bedőlt falú istálló és jászol.
tudod, amilyet vevőcsalogatónak
tesz kirakatba
a valóság.
A mindenórás most is odaér
a hétköznapi botrány tövébe:
hol épp imádkoznak a más hitű pásztorok;
az elzárt ösvény porló kövein
mint Mária és József, ácsorog,
s nem jut tovább. Az út
ma zárva van. A szem nem lel
kinyitható kaput.
Szó nélkül nézd. Aztán sirasd el
az embert és az ember fiát.
Tudod és érted, és
mégsem tudod, hogy
miért ilyen a világ.
Én is csak firkálom
e verssel a betonfal felszínét.
Ott árulok a templomban
a többi közt. Jut is ebéd,
ipari tartós manna - egy szeletnyi.
De tudom:
a szívemben felhúzott falak
miatt a Kisjézus bennem
sem tud megszületni.
több szinten is idevágó, aktuális klasszikus:
VálaszTörlésRónay György: BETLEHEM
Minden megíratott.
A próféták megmondtak mindent jóelőre.
De a te anyai szíved még mindig nem hagyott föl a reménnyel.
A te szíved még mindig várt valamit.
Egy rést az örök Rendelésen,
amelyen a szeretet kiosonhat.
József már fáradt volt, ledőlt volna egy kapuboltba,
de te csak mentél házról házra, kapuról kapura,
és zörgettél és könyörögtél.
Nem magadért, hanem a Gyermekért,
hogy ne fázzék, ne szúrja szalma gyönge testét,
ahogy a próféták megírták.
Mert a te anyai szíved még mindig nem hagyott föl a reménnyel.
Hisz van-e telt pohár, melynek színén egy szirom el ne férne még?
Ház, hol egy terhes asszonynak ne jutna még hely?
Lobbant a lámpaláng, amint az érdes kéz kutatva fölemelte:
„Hé, ki dörömböl itt! Takarodjatok, koldusok! Nem csárda ez!”
A tárt kapun kidőlt a jó meleg s a zsíros sültek jószaga,
S egy kard villant: sokféle martalóc bitangol szerteszét ilyenkor,
s a bölcs polgár vigyáz a házra.
Betlehem bezárkózott, szíve kővé keményedett a félelemtől.
Mert azokban a napokban összeíratta a népet a Császár.
Elengedték a láncról a kutyákat, nagy szelindekek futkostak a hóban,
dühösen szimatoltak, szűköltek mint a lelkiismeret.
Józsefnek fájt a lába, botjára támaszkodva baktatott
az érthetetlen éjszakában.
Az istálló felé, amely fölött már ott égett a Csillag.
A küszöbön megállt, hátrahőkölt a vastag trágyabűztől,
s tanácstalanul visszanézett.
Te már tudtad, hogy nincs segítség. Az emberek bezárták szívüket,
a Szeretet hiába könyörög, nem talál rajta rést.
Fájdalmak Emberét hozod világra nyomban, fájdalmak anyja vagy,
fájás nélkül szülő, amint a nyirkos szalmára lerogytál,
s öled végtelen távolából meghallottad a koldus Újszülött
didergő zokogását