Zen-fotók: Sasa Gyökér (15.)

szemérmes fruskát

mímelt fátyla mögött az

asszonykorú kert

*

...aztán a függönyt

gyengéden félrevonta

mégiscsak a szél

Kilátás

kép: György Erika

nem a táj nyit ki téged.

hanem aki nézi 

ahogy nézed.

Zen-fotók: Stekovics Gáspár (30.)

Stekovics Gáspár: November

kétszemű sokszemű

ágcsepű hajú szellem

óvd az átkelőt

*

minden híd-szellem kérdez -

lépés szokott

rutinja válaszol?

*

ránk hűl kérdésed

őszüstökű szellem -

engedd el léptem

Virulens

Jaya Suberg

"Ugye, nem vagytok betegek?"
kérdi egy szeretet. Hiszek neki, hogy szeretet, látom
a fájdalmát, ahogy okozom; ez a
kiterjedés minden irányba tárva -

És mégis. "Ugye, nem vagytok betegek?"
a kérdés nemcsak a hangrezgésben fürdet
mintha bőröm alá nyílna. Mintha tárna.

Tehetek róla. Ami kinyitott, ennyire, a
jogtalan megszerzett tudás, a fájdalom
amit magamnak okoztam. Ennek a
kiterjedésnek minden irányát belehelik a a mérgek.

Berobbantott ajtók mögöttem az
évek sötét folyosóján. Füstköd ülte járat
erőszak vájta vájat, tudásrablás-kísérlet.

És mégis. "Ugye, nem vagytok betegek?"
kérdi egy szeretet. Féltésből vírust igéz a nyálka
szövetére. Látom a fájdalmát, ahogy okozom
görcsbe dermedt aggódás-madárka.

Tehetek róla. De ő is tesz ha tehet.
Szárnyvágó ösztönből: ne repüljön leesik -
ideje-foszló méhfészkébe zárna.

Rám ír az idővel a szó. És rátok is.
Tehettek róla. Mintha a vírus nemcsak egy
ősi forma volna, nemcsak egy-egy fajra szóló
biológiai organizmus, hanem egy átok is.

Bakteriofág ami passzol a DNS-eddel
test és szó, teremtésből a részünk, létrehozod
és elülteted a szeretetben, ahogy mások is -

Kikövetelt nagyságunk kicsisége
súgja egy szeretet. Kifújnám, ahogy a fuldoklásig
gyűlő váladékot - gyűrném testen kívül:
zsebkendőbe gyűrt testen kívüli élményt.

"Ugye, nem vagytok betegek?"
suttog valahol egy aggodalom, egy szeretet,
ebbe a kérdésbe gyűrné örökét, az igérvényt:

én tehetek róla. Ami kinyitott, ennyire nem
képes árnyékmentesen, ködhullatón látva
látni, elfogadni, mint egy ősi formát: kétely
nélkül a másikra hagyva.

Én tehetek róla. Vírussá lesz a testben
mert nincs bennem annyi neked szóló varázslat
hogy aggodalmad varázsát elfogadja.

valahol, érintőlegesen. Hossam Shaker, Javier Paxariño

Beszélgetés hazafelé (vagy nem)

Zdzisław Beksiński (nézzétek...)

Fekete Anna:
Hazafelé

Valami pedig megmaradt. A mama konyhája, a régi
húsgombóc-íz, a zápfogak közt lassan megédesedő
kenyérgalacsin. A beszáradt, görcsös lekvárok.
A délutáni tea, amiben a cukor is megkeseredik.
Ahogy a szegénység a szívedből árad, miközben
bámuljuk a titkos háború kiskatonáit, a küszöb elé
szórt hegyes, szúrós, kis morzsákat. Na de hátul
az a nedves folt! Fény át nem járja, szélroham,
remény fel nem frissíti! Mintha minden nap
tönkre tennénk, cserben hagynánk valakit.

pedig
bizonyisten
dehogy.

(Nagymegyer 2013)



shizoo:

Nem indul

Valami megmaradt. De mint egy hiányérzet, a régi

takaró alól, betegen, a kanalas orvosság édes

ízével a számban. Az a cinegekirályfi aki nem megy

ki. A délutáni túlcitromozott, fogcsikorgató tea.

Ahogy a zsarnoki óvás keretét még szűkebbre

gombolod a lázzal. Hogy csak ez a leghátul legyen,

az izzadt lepedő remetéje. Akit az ablakon át az egész

nyár kinevet. Cserben hagytuk. Eladtuk. Mintha

csak ez a vád volna, ami még őrizget.

pedig szálakra foszlik -
ízekre oszló
tépett madártoll.

(2016. nov.)

Teljesség-átiratok (41.)

Athanasius Kircher: The cinder-field (1636)

Az Ős Tudás

Az egyetlen igazi tanulás: a lényünkben szunnyadó tudásnak tevékennyé ébresztése.

Az emberalkatban rejlő őstudás lényegileg mindenkiben azonos, érvénye teljes. Az őstudás az egyetlen alkalmas alap; ami rajta alapszik, ronthatatlan, ami elgondoláson alapszik, szétmálló.

Az őstudás végtelenül egyszerű, olyannyira, hogy szavakba nem is foglalható. Megegyezik vele minden, ami szükséges, nyugodt, szilárd; ellentétben van vele minden, ami csábító, izgága, hemzsegő.

Tíz hadsereg, száz pénzesláda, ezer okirat védettje elpusztul; amit az őstudás birtokosai minden segítség nélkül létrehoznak, megmarad. Aki a lényében rejlő őstudást önmaga számára meghódította, mindent elért, ami emberileg elérhető; az élet és halál csak felületesen sebezheti, lényegében sérthetetlen és teljes.

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

tudás őstudása

tanuld gyúrd formázd égesd

saját sarad

tudomásból fakadó hiteimben

elméleteimben tágul a minden

csillagmesszire atoméjmélyre lelátván

nézem hogy kicsinyít fonnyaszt el engem a látvány

tudomásból nyert nyílt kicsiségem

oly kicsi már hogy nincs már nincs hova mérnem

elhull a közép önkény hogy az ember az origó

faragott képmás sípol kicsi síp fűzfarigó

tudomásból nyert méretem oszlat

aki ennyire apró tikfing* bármit orozhat

megfojthatja a bűze a többi parányt

törpe valót érint nyújtózva ha bármibe bánt

tudomásból fakadó hiteim nyíltan

tagadó ős-ostobaságokra ezért ha kinyíltam

lásd - tíz hadsereg és száz sublót**, ezer okirat

sem hordja magán magamon formázásaimat

tudás őstudása

hogy tanulod magadtól

saját magad?

*nagymamám szavajárása volt: "tikfing (tyúkfing), még csak nem is büdös" 

**sublót: tárolóbútor, alacsony fiókos szekrény

Peronon

hogy kérjek tőled bocsánatot?
nem mehetek oda egyenként a vonatra várókhoz
idegen ismeretlen sínek mentén
mint egy soha sem hallott Cseh Tamás dal -
én arany barátném
nincsen hova honnan
hiába fénylenek
sínek a nyomomban
sínek láthatárig
hiába fénylenek
jövőre ugyanitt
csak úgy jövök-megyek
és bocsánatot kérek minden peronon állótól
hátha közöttük vagy, én, tőled...

eltréfáltam a megszentelt varázslatot
de nem mehetek oda egyenként a vonatra várókhoz
ezen a zegzugaiba futó vasútállomáson
mint egy sose hallott Bereményi-szöveg -
nem leszel az enyém
nem vagyok a tied
nincsen hová honnan
hiába fénylenek
sínek a nyomomban
sínek láthatárig
jövőre ugyanitt
ugyanígy nem számít
hátha közöttük leszel te is és így kevésbé
lesz feltűnő, hogy csak tőled...

kérném az elbocsátást, a kijáratot
mert nem mehetek oda egyenként a vonatra várókhoz
hogy kiderítsem, miért szól minden
irányba a jegyem, mint egy szál gitár -
én arany barátném
ugyanúgy a konok
sín sír a nyomomban
érkezést csikorog
sínek láthatárig
még mindig fénylenek
jövőre ugyanitt
ilyesmit képzelek
hátha bocsánatot kérhetek és te hátha érted
miért itt és miért most és miért tőled.






egy lehetséges kiindulópont, amiből (vagy ahová... elvégre sínek.)

vetülések

saját

I.
azt olvastam, hogy fény vagyok ami
belülről kifelé törekszik.
a reggel köddel köszönt, a távlat
megint jéghideg, diffúz pamacsba göngyölte magát

ahogy belegurulok, vízcseppek
csapódnak ki a puszta bőrön -
a köd valójában a talaj fölött
tovagördülő felhő:

benne repülök -
ha fény vagyok, ami kifelé törekszik, akkor
ma reggel ködlámpa fénye.



II.
azt olvastam, hogy fény vagyok aki
nem tud magáról.
ami köszönni akar bennem, azt
a születésem oldotta ki -

azóta ketyeg egy húsba csomagolt időzítő
a mellkasomban, hője
kicsapódik a puszta bőrön -
egy bennem kavargó felhő:

benne repülök -
ha fény vagyok, aki köszönni akar, akkor
mégiscsak beengedlek.



III.
azt olvastam, hogy fény vagyok ami
vetül amire vetül.
a reggel köddel köszön, a távlat
nem látszik, de ott van.

te sem látszol, pedig
nem a ködfalon túlról pislogsz, ahogy
a hozzánk mérve késve
felkelő nap.

lehet, hogy repülök benned -
azért nem látszol, mert valójában
te engedtél be engem.