pihi

kicsit elengedve a városom kezét,
kisgyerek és öregasszony, mind a két kezemre jut,
eltávolodom tőletek.

meg magamtól, amennyiben a keréken
munkán kereseten pörgő szédület tényleg magam -
ez véleményes.

szóval kilépek ebből a létmérő térből és
úgy csinálok mintha magunkon kívül
tényleg nem lenne jelentősége semminek -
minden más szóra sem érdemes.

ha kérdezitek letagadom - de már
most érzem, a megtalált egyensúllyal való padkázás,
suhanások kocsisorok és sétálók között,
az újra meglelt ügyesség
hiányozni fog.

mennyire morbid már, hogy
ennyire illek ebbe a mókuskerékbe!