"Mindenki tartozik valahova. Amikor előrántjuk ezt a nagy függetlenséget, én azt gondolom, hogy hipokriták vagyunk. Ott középen van egy ilyen húr, de azon nem fér el egy emberi test sem, de egy emberi lélek sem..." (Kerényi Imre)
Ott középen, azon a vékony húron
- amilyennek az ön nézőpontjából tűnik -
komplett világok laknak.
Sőt. Emberi lelkek csak ott. A lélek alszik
ha határolják. Az ön határa félelemből
kerített feszülés. Nem feszület - csak
tetszeleg a pózban, hisz a vékony
húr feszülése választat. Tudni vél.
Határt vél tudni. Ez a határ a húr. Ezért
fáj, ha pengetik. Ön fáj. Ön álmában
fáj. És fájtat - mint minden hitét féltő
fanatikus. Holott a hitet nem kell félteni.
Ön alszik, fáj, fél és nem hisz. Ennyit erről.
Ott középen, azon a vékony húron
nem látszik semmiféle vékony húr -
csak az oldalak vakolatot rohasztó
érdekes csöpögése nyomán a penész.
Mert minden meggyőződés megrohad, ha
elvetik az alkalmazásba. Az oldalak
falán - minden oldalon - nedves tájak
virágozzák a rohadást. Mert minden
oldalon ott laknak az eszközszentesítők.
Az igazukkal. Nemes. Penészes. De ehetetlen.
Ott, középen, azon a vékony húron
lakik a többség. Az alsóbbrendű állampolgár,
aki nem jár Békemenetre. Semmilyen
Béke menetére nem - csak szeretné, ha békén
hagynák: kis bével békén. Ők a nemecsekek.
Akiket az ön felhúrozott látomásában
amit a világnak hisz, kézen fogva vezet a
törvényalkotó kaszt. Ami egy fejlett réteg,
két fejjel magasabb: messzire lát,
csak sajnos az őrületbe. Olyan magasan
túlságosan ritka a levegő. Az óvóbácsi szédül.
Ott középen azon a vékony húron
derül ki, hogy nincs vékony húr. Aki az élet
szép és politikamentes hétköznapritmusát
nem látja, az hiába megy misére. Hiába gyón.
És nem annak áldozik, akinek a testét
fogyasztja. Tudom, mit beszélek. Nekem is
volt ilyen nevelgetett húrfeszítő önbecsapásom,
nem volt könnyű levetni - mert mint Tyukodi
pajtás nótakacagánya: kényelmes és otthonos,
mindenre válaszol helyetted, és igaza van.
De mása sincs, csak igaza. A hit nem igazság.
Ott középen, azon a vékony húron
a hit az, ami: a bizalom a tökéletes, szélfútt
bizonytalanságban, a nem tudhatom rémületébe
kapaszkodás, a tiszta szemmel felvállalt
"nem tudom, hogy igazam van-e". Ezért hit.
Ön gyáva, alszik, fáj, fél, és hitetlen.
Mint minden farizeus. Nem véletlen, hogy
a legújabb kori szabadrablóállam önre
bízza a rettegtetésünk szabadhányadát.
Ön Péter lenne itt, de ön Kajafás. Csak ennyit
akartam mondani: onnan, a vékony húrról.
Ön fontos ember.
Én - ha szabad - maradnék
feleslegesnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése