 |
| Jaya Suberg: I dont wear Gucci |
Az alkalmatlan kísérő
Aki a teljességet elérni akarja: a legmakacsabb akadék, mely bogáncsként rácsipeszkedik: a hiúság. A teljességhez tudatosan közeledő ember kiválónak, felsőbbrendűnek érzi magát. S amíg felsőbbrendűségi érzése megvan, egyénisége nem bír szétoldódni, hiszen felsőbb- vagy alsóbb-rendű csak az egyén lehet, a teljességben nincsenek különbségek. A teljességhez vivő út nem a kiválóaké, hanem minden külön-levőé: ezen az úton halad valamennyi, ha nem is tud róla. S ha különbnek érzed magad azoknál, akik még az út elején vannak, s magadnál különbnek azokat, akik már célbajutottak: behagyod csapni magadat az idő káprázatától; hiszen hogy valaki az út elején, közepén, vagy végén van-e, csak dátum különbség.
(Weöres Sándor: A teljesség felé)
egymásra csimpaszkodó
hiúságokban
vagyunk különbek
*
jaj nézd majomanyám! nézd
milyen szépen görbül
a banánom!
álomban test rakott
szoknyáját rendezem
két élet közt az éj
babrál el szívemen
álomban test rakott
csöndjén ül mint a gond
két élet közt az éj
fehérlik mintha csont
szoknyáját rendezem
álomban testszerű
két élet közt az éj
elbabrál egyszerű
csöndjén el mintha gond
két élet közt a test
felépül mind bolond
mondj rá egy érdemest
álomban test rakott
szoknyáját mintha csont
két élet közt az éj
új távolságba vont
elbabrál egyszerű
négykamrás szívemen
csöndjében köszönném
azt súgja: szívesen
nincs miért büszkének
álmomban test rakott
csontvázas húsvirág
nyíló bimbó vagyok
két élet közt az éj
illatszín nem lázad
csöndjén ül mintha gond
érezd meg: káprázat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése