Beszélgetés a hasadásról

Grecsó Krisztián: 
Ami elhasadt
 
És akkor összeroskadsz megint vele,
mikor hited szerint vagy a legerősebb éppen,
s míg kémleled, hogy szerinte vagy szerinted-e,
addig tűröd, mint a ludak, hogy remegésig tépjen
(nagyapádtól örökölted, jelnek, ezt a kort,
hogy nyavalya a baj, így holt-idő a reszketés),
ami elhasadt, hitted, az pedánsan összeforrt,
ugyan nincsenek kapcsok, helyek, rendek és
a kedvek is csak vannak, mint egy halom sóder,
de nincs sem ömleny, sem vérrög már legbelül,
nyugton bőrözik a pörkölt, s egy nagyon jó jel:
a galambdúcnál egy denevérszárny megfeszül,
és ekkor mégis összeroskadsz vele,
pedig hited szerint vagy a legerősebb éppen,
mint egy áztató tó kenderfoltos jege,
elrepedsz vonalban, majd lassan ezerféleképpen



shizoo:
A hasadásban 

Ha padlóra kerülsz, szedjél fel onnan valamit;
de mit merítesz hogyha részben lékbe csobban,
részben koppan csak, kilátszó ömlenyszavaid 
felett a szándék jégzajlása, úszik darabokban
amit már számtalanszor ragasztottál vele,
óvtad együtt vastagított jegét rásütő naptól;
a kedvek is csak vannak, mint nyár olvadó jege
poharadban - az italt nem tagadod meg magadtól
így merítés közben, és főleg a jó jelek szelében
miközben berendezkedsz végképp a hasadásban,
bár most vagy hited szerint a legerősebb éppen
a markodban egyedül a félig üres pohár van,
padlóra kerülve talán felszedhetnél valamit
de így, a lékből legfeljebb a nedve ízét
mintha egy áztató tó kenderfoltos jege
repedne vonalban, s lassan esne így szét