Álca

                      Marlának, Pálnak

Izabella képe

bujkáló igazunk 

alól kikandikál -

nem ér a nevünk

*

gyász alól csak űr

nevünk, a mit sem érő

takaró fátyol

*

cserép alá tesznek
neved égett jelét
hordozza cserép

*

elbújtál - lehunyt
neved alól kandikálsz
tízig számolok...

töredék

tekerek kétféle májusi télben
körém viharzó nyármagzásban
verejtékdermesztő ipari szélben
nem vagyok aki tán még lesz

esőben októbert idéző ég fed
verejtékdermesztő ipari szélnek
támasztott dőlésben november
ölelném láng mintha mécses

Nap tükrében

A minap láttam
a buszon egy kis rigót
Az Usher-ház vége volt a kezében
éppen varjúnak képzelte magát -

aztán a Nap tükrében
megláttam:
én is csak egy malac vagyok
akire szárnyat igéztek.

Acsa

Sashegyi József fotója

ragadd meg - rajzik
magban petében széllel
vibráló élet

Túl

                       Hegyi Imre (1945 - 2014)


soha közelebb -
vállamra biccent fejed
míg élek, tartom

Haikuk erdei sétán

                            Sárosi Ervin fotóihoz

 

lélekhatáron

vezető út - a fenyves

másképp lélegzik 

kompozíciós
térköltészet - a disznók
fürdőszobája

ágvégóvoda -
tobozok tömegében
jövendő erdő

választásaink
is így száradnak el - ha
nem jutnak fényhez

a színek nélkül
komor észak - színekkel
zöldbarna derű

szögletjeivel
lóg ki az elme a lét
burjánzásából

Beszélgetés a hasadásról

Grecsó Krisztián: 
Ami elhasadt
 
És akkor összeroskadsz megint vele,
mikor hited szerint vagy a legerősebb éppen,
s míg kémleled, hogy szerinte vagy szerinted-e,
addig tűröd, mint a ludak, hogy remegésig tépjen
(nagyapádtól örökölted, jelnek, ezt a kort,
hogy nyavalya a baj, így holt-idő a reszketés),
ami elhasadt, hitted, az pedánsan összeforrt,
ugyan nincsenek kapcsok, helyek, rendek és
a kedvek is csak vannak, mint egy halom sóder,
de nincs sem ömleny, sem vérrög már legbelül,
nyugton bőrözik a pörkölt, s egy nagyon jó jel:
a galambdúcnál egy denevérszárny megfeszül,
és ekkor mégis összeroskadsz vele,
pedig hited szerint vagy a legerősebb éppen,
mint egy áztató tó kenderfoltos jege,
elrepedsz vonalban, majd lassan ezerféleképpen



shizoo:
A hasadásban 

Ha padlóra kerülsz, szedjél fel onnan valamit;
de mit merítesz hogyha részben lékbe csobban,
részben koppan csak, kilátszó ömlenyszavaid 
felett a szándék jégzajlása, úszik darabokban
amit már számtalanszor ragasztottál vele,
óvtad együtt vastagított jegét rásütő naptól;
a kedvek is csak vannak, mint nyár olvadó jege
poharadban - az italt nem tagadod meg magadtól
így merítés közben, és főleg a jó jelek szelében
miközben berendezkedsz végképp a hasadásban,
bár most vagy hited szerint a legerősebb éppen
a markodban egyedül a félig üres pohár van,
padlóra kerülve talán felszedhetnél valamit
de így, a lékből legfeljebb a nedve ízét
mintha egy áztató tó kenderfoltos jege
repedne vonalban, s lassan esne így szét

Eladó jövő

Egyszer csak nincs több eladó jövő.
Nem hitelez az idő se.
Nézed a hideg szavakat ahogy
körberácsoznak a felszólítások.

Elszedik amit magadtól szedtél.
Elszedik, amit másoktól kaptál.
Ott maradsz a szégyeneddel üresen.

Vagy legalábbis valaki ott marad
aki rád emlékeztet. 
Még nincs erőd, hogy vállald vele
az azonosulást.

Még csak a jövő fogyott el.
Ahonnan eddig az éhed
és az álmodásaid finanszíroztad.

Elszedted, amit magadtól szedhettél.
Elszedted, amit másoktól kaphattál.
Szégyeneddel üresen maradtál.

Nézed, ahogy még a hideg szavak
koppanásának magányos
pillanatában sem
éred utol magad.